A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánc. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 10., csütörtök

Sarah Adams – Csalóka szerelem



   A külföldön is nagy sikert aratott Csalóka szerelem már magyarul is megjelent! Ha kíváncsi vagy arra, hogy bloggereinknek mennyire tetszett a TikTok szenzációnak számító barátokból szerelmesek típusú romantikus történet, akkor tarts velünk, ráadásul ha melléd áll a szerencse, akkor megnyerheted a kiadó által felajánlott nyereménypéldányt is a kötetből!




   Barátokból ​lett szerelmesekről szóló TikTok-szenzáció, az év romkomja
   Örökre barátok maradunk?
   Bree Camden titkolja, hogy reménytelenül szerelmes legjobb barátjába, Nathan Donelsonba, aki mellesleg az NFL, az észak-amerikai futball liga legendás játékosa.
   De ez Bree legkisebb problémája. Egy autóbaleset következtében már soha nem lehet belőle balerina, úgyhogy táncstúdiót nyitott – és továbbra is nyitva tartaná, ha sikerül kiköhögnie a bérleti díjat.
   Amikor Nathan a segítségére siet, és megvásárolja az egész épületet, Bree örülhetne, de ő még mindig nem boldog. Felhajt egy-két tequilát – jó, talán többet, mint kettő –, és legmélyebb, legsötétebb titkait elkotyogja egy TMZ riporternek.
   Miután a videó virális lett, az egész világ azt hiszi, Nathan és Bree egy párt alkotnak. Ők a tökéletes pár. És Nathan sajtósának támad egy ötlete, ami Bree-nek is anyagi biztonságot jelenthet.
   Mi a bökkenő? Úgy kell tenniük, mintha szerelmesek lennének egymásba. Három. Teljes. Hétig.
   Most van itt a pillanat, hogy Bree végre előálljon titkolt érzelmeivel?
   Lehetséges, hogy Nathan is palástolt valamit?


   Next21, 2022
   Eredeti cím: The Cheat Sheet, 2021




   Mindig is vita tárgyát képezte, hogy fiú és lány/férfi és nő között lehet-e barátság, vagy sem. Úgy gondolom, hogy lehet, addig a pillanatig, míg a gyengéd érzelmek közbe nem szólnak. Akár egymás iránt, akár a páros valamelyik tagja kacsintgat másvalaki irányába, ami nagyon bonyolítja a dolgokat. A dolgok akkor bonyolódnak igazán, amikor a barátok egymásba szerelmesek, de gondosan titkolják. S pontosan erről szól Sarah Adams könyve: barátok közötti eltitkolt szerelemről, mert a páros egyik tagja sem akarja feladni azt a barátságot, bajtársiasságot, ami annyi éve közöttük van egy (esetleg) balul végződő románcért.

   Nos, tehát van egy leányzó és egy srác, akik még az iskolából ismerik egymást. Fiatalok, szépek és tele vannak a jövőre vonatkozó merész tervekkel. Rosszul mondom: a lánynak, Bree-nek tényleg tervei vannak, mégpedig az, hogy felvegyék a neves művészeti akadémiára és világhírű balerina legyen. A srácnak, Nathannak csak szülei vannak, akiknek merész terveik vannak egyszülött gyermekükkel: hivatásos focistát akarnak belőle faragni, hogy majd a sikereiben sütkérezhessenek. S ahogy az már lenni szokott, a tervek nem mindig materializálódnak. Illetve nem mindkettőjük számára, mert míg Nathan mesés karriert fut be, addig Bree-nek szertefoszlanak az álmai, mert egy autóbaleset után már soha nem lehet belőle profi táncos.
   Bree szegény családból származik, Nathan szülei tehetősek. Ez nem számít a két fiatal kapcsolatában, viszont érdekes lesz megfigyelni azt, ahogy a szülők később gyermekeik sikereihez viszonyulnak, különösen a Nathan családját.

   Igazándiból ez a történet szinte semmi olyasmit nem hoz, amit már ne olvastunk volna: barátokból szerelemesek, kamukapcsolat, gazdag pasi-szegény lány kombó, de annyira szórakoztatóan van megírva, olyan vicces (vagy nem) fordulatokkal lepett meg, amelyek elfeledtetik, hogy tulajdonképpen egy kliséhalmaz. Ott vannak például Nathan csapattársai, akik mindent megtesznek, hogy Nathan végre-valahára túlléphessen a barát státuszán és meghódíthassa szíve választottját. Én ki nem néztem volna egy csapat háromajtós szekrény-méretű fickóból ennyi romantikát – na persze, a könyvet egy nő írta, de akkor is. Vagy Bree cserfes tanítványai, akik a kamaszkor lezser pimaszságával kiváncsiskodnak és osztogatják kéretlen tanácsaikat. Hangosan vihorásztam, mikor Bree - erősen alkoholos állapotban - kilakkozza Nathan és barátai lábkörmét, ezzel egy újabb babonát teremtve a csapat körében. Mert a sportolók nagyon babonásak tudnak ám lenni!

   Egy csapat nagyszerű karaktert mutat be a történet. Ugye ott van Bree, akinek odalettek a karrierálmai, de talpraáll és a maximumot hozza ki a helyzetből azzal, hogy táncstúdiót nyit. Dícséretes, hogy nem akar elfogadni anyagi segítséget a tehetős Nathantól, sőt nem akar része lenni, annak a cirkusznak sem, ami a sztárfocistát körülveszi. Hogy mégis belecseppen... pech. Azt több pohárnyi alkoholnak (Bree nem bírja az alkoholt. Egyáltalán!) és fecsegésének köszönheti. Annyira szerethető karakter, hogy akaratlanul is drukkolni kell neki, mert megérdemli a boldogságot.

   Nathan a tökéletes pasi. Legalább is eleinte annyira tökéletes volt, hogy már viszketegséget lehetett kapni tőle, de szerencsére később olyan arcát is láthattam, ami megmutatta, hogy a tökéletesség álcája alatt mégiscsak olyan, mint bárki más, vannak félelmei, kudarcai, frusztrációi. S hogy ne hiányozzanak a negatív hősök sem, érintőlegesen megismerhettem Nathan szüleit is, akik a hírnév fele hajszolták gyermeküket, most pedig kérkednek ezzel a hírnévvel és úgy mutogatják Nathant sznob összejöveteleiken, mint a cirkuszi majmot. Szép dolog ha egy szülő bátorítja, motiválja a gyermekét, csak mindennek van egy határa.
   Ez egy nagyon szerethető, szórakoztató történet volt, s minden bizonnyal valamikor majd filmet is csinálnak belőle, mert miért ne? Nekem bejött, de ízlések és pofonok.







   A Csalóka szerelemben a romantikus szál mellett nagy szerepet kap a sport, ezért jelenlegi játékunkban erre is fókuszálunk. Minden bloggernél találtok egy idézetet egy sportos romantikus kötetből, a ti dolgotok pedig kitalálni, hogy melyik könyvből idéztünk, és az adott könyv címét beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába!
   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Jó érzés lélegezni. Egyszerűen lélegezni. Mert aki félelemben éli az életét, annak maga a lélegzés is folyamatos küzdelem.”


a Rafflecopter giveaway






11. 08. Fanni’s Library
11. 10. Betonka szerint a világ…
11. 13. Fanni’s Library extra
11. 14. Sorok között
11. 16. Dreamworld
11. 17. Hagyjatok! Olvasok!




2018. június 14., csütörtök

Whitney G. - Alapos kétely


Alapos kétely 1-2-3

Whitney G. Alapos kétely című romantikus története nagy sikert aratott külföldön. Sztárügyvédek, balett táncosok, szenvedély és romantika. A könyv turnéjára vár a Blogturné Klub 7 bloggere értékelésekkel, nyereményjátékkal.





A farkamnak megvan a maga étvágya – ami nagy és igen sajátos étvágy. Olyan nőt akar, aki szőke, formás és lehetőleg nem egy kibaszott hazudozó. (Hogy miért, az egy külön sztori.)
Menő ügyvédként nincs vesztegetni való időm párkapcsolatra, ezért névtelen csevegéssel és interneten megismert nőkkel elégítem ki az igényeimet. A szabályok egyszerűek: egy vacsora, egy éjszaka, zéró ismétlés. Ez csak alkalmi szex. Nem több, nem kevesebb. Legalábbis így volt egészen Alyssáig.
Ő egy 27 éves ügyvédnő, könyvgyűjtő és állítása szerint a legkevésbé sem vonzó. Elvileg jogi tanácsokat adtam neki késő esténként, és rábízhattam a heti kalandjaim részleteit.
De aztán bejött a cégemhez egy interjúra. Egy hallgatóknak kiírt gyakornoki pozícióra… És rohadtul megváltozott minden.
Az év egyik legerotikusabb könyve, amiben a forró jelenetek mögött mély lélektani összefüggések bontakoznak ki a múltbéli drámák felszínre kerülésével.
Hagyd, hogy elraboljon!


Könyvmolyképző Kiadó, 2018
Eredeti cím: Reasonable Doubt




„– Egyszer majd visszaütnek a húzásaid, seggarc! – kiabálja, amikor kilépek a folyosóra. – A karma már csak ilyen ribanc.
– Tudom – vetem oda. – Őt két hete dugtam meg.”

Whitney G. (Whitney Gracia Williams) könyvével néhány évvel korábban találkoztam először. Pontosabban az első részével, mert a történet tulajdonképpen három kisregényből áll, melyet a Könyvmolyképző Kiadó most egy kötetben jelentetett meg, s ezt nagyon jól tette, mert nem kell várni a folytatásokra.
Ez egy new adult, erotikus történet, és mint olyan meg is állja a helyét. Csakhogy én már kezdek telítődni az ilyen sablonos alaptémájú történetekkel, ahol a tehetős, arrogáns mocsadék, aki a nőket egyszerhasználatos cikkeknek tekinti, találkozik az ártatlansággal, akibe természetesen beleszeret, és ez pozitív irányú, gyökeres változást okoz torz személyiségének. Ezen túl az történet, amit az alapsztori köré írt igazán szokatlan, izgalmas és szórakóztató is a maga módján, bár én sosem értettem az amerikai iskolarendszert, tehát azt sem, hogyan lehetett a hősnőnek egyszerre két főszakja a főiskolán. Ráadásul két olyan szak, ami még köszönőviszonyban sincs egymással: jog és balett, ami mindkettő egész embert kíván.
A két főszereplő egy jogászoknak fenntartott internetes oldalon találkozik, ahol természetesen mindketten egy-egy azonosítót használnak: Thoreau és Alyssa. Thoreau mögött Andrew Hamilton „menő ügyvéd” áll, aki a harmincas évei elején jár, és az a típusú karakter, akiért mostanság döglenek nők: szexi, karizmatikus és seggfej. És szokás szerint a múltban elszenvedett traumát hozza fel mentségnek viselkedésére. Alyssa pedig Aubrey Everhart, aki jogász anyja meghívóját felhasználva regisztrál az említett oldalra és egy szép, kerek, hamis történetet talál ki arról, hogy kicsoda is ő, messze kerülve az igazságot, miszerint egy alig húszéves főiskolai hallgató, aki egyszerre két főszakra is beiratkozik: a balettre, mert ez az álma, és a jogi előkészítőre, mert ez a szülei álma.
Alyssa és Thoreau egyre közelebb kerül egymáshoz virtuális térben és bizalmas barátság alakul ki közöttük, bár nekem furcsának tűnt, hogy a szupersztár ügyvéd nem veszi észre a dilettánsokra utaló szakmai kérdésekből, hogy valami nincs rendben a magát huszonhét éves ügyvédnek kiadó lány körül. Ez a virtuális barátság egészen addig tart, amíg a karma – amiről már tudjuk, hogy egy ribanc – össze nem hozza őket abban az ügyvédi irodába, ahol Andrew Hamilton társtulajdonos. Ugyanis Aubrey ide jelentkezett egyetemi képzés előtti gyakorlatra.
A dolgok innen bonyolódni látszanak, mert Andrew nem tűri a hazugságot, az ő virtuális barátságuk pedig nyilvánvalóan hazugságra épült, viszont a kettejük közötti szexuális vonzalmat nem tudják túl sokáig tagadni.
Természetesen lesz boldog végkifejlet, melyben mindenki megkapja azt, amire vágyik, de addig is  lesz néhány kemény pengeváltás hőseink között. S nemcsak közöttük, hiszen Andrew olyan kívánatos, hogy a nők szatelitként keringenek körülötte, s valamennyien az ő figyelmére és ágyára vágynak, ő pedig a rá jellemző arroganciával kezeli az ilyen helyzeteket.
Amit pluszban kapunk a hasonló történetekhez viszonyitva, az a mini jogi értelmező szótár, mert a fejezetek végén a szerző beillesztette egy-egy fogalom értelmezését. Elképzelhető, hogy lesznek olyan olvasók, akik ezt hasznosnak találják.
A történet E/1-ben, jelen időben mesélve íródott, és mindkét főszereplő szemszögét megismerjük. A két szemszög szerencsére nem ismétli, hanem kiegészíti egymást.
A műfaj rajongóinak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok...





A női főszereplő balettozik, és a játék is ezzel lesz kapcsolatos. Balett mozdulatok neveit kell kitalálnotok a gifek alapján. A turné blogjain találtok majd egy-egy mozdulatot, és nincs más dolgotok, csak beírni a rafflecopter megfelelő helyére a helyes megoldásokat, hogy a játék végén esélyetek legyen megnyerni a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott 3 Alapos kétely példány egyikét.







06.08. Insane Life
06.12. Könyvvilág
06.14. Betonka szerint a világ...



2017. augusztus 17., csütörtök

Victoria Clayton - Hol késel, hercegem?


A szerelem útjai kifürkészhetetlenek… 
Egy lány sok békát kénytelen végigcsókolni, mire rálel mesebeli hercegére, de Marigold egy igazi varangyos békát talált. A Lenoir Balett Társulat vezető táncosnőjeként a legjobb úton halad, hogy primabalerina legyen belőle. Megvan hozzá a tehetsége, és a társulat balettigazgatója, Sebastian Lenoir szó szerint agyondolgoztatja, hogy Marigoldot a legjobbak közé juttassa. 
De amikor egy fájdalmas esés után hazabiceg Northumberlandbe, hogy visszanyerje az egészségét, Marigoldnak csak egy félelme van: hogy ez az esés az álmainak is véget vet. A gyerekkori barátja, Rafe, aki pontosan olyan elragadó, mint ahogy az emlékeiben él, szerencsére alig várja, hogy levegye a lábáról. De vajon várja-e még egy jóképű idegen is a kulisszák mögött?


Könyvmolyképző, 2011
Eredeti mű: Victoria Clayton – A Girl’s Guide to Kissing Frogs



“Kevés képtelenebb dolog van a féltékenység kiváltotta szenvedélyeknél.”*

Ezt a könyvet nem sokkal a megjelenése után olvastam először. S a múlt héten másodszor, és azt is elmondom miért. Ugye ez nem mostanában jelent meg, és valahogy nem emlékeztem, hogy tényleg annyira szemét és minősíthetetlen lenne, mint ahogy a közismert, olvasást népszerűsítő oldal “kritikusai” ott írják.
Az egy dolog, hogy a Könyvmolyképző Kiadó többnyire fiataloknak szóló, azokat a bizonyos new adult-young adult könyveket jelenteti meg. De csak többnyire, mert ez NEM nekik szól. S feltételezem innen a sok negatív véleményezés, mert egyszerűen még nincs kellő élettapasztalatuk ahhoz, hogy azt értsék, amit a szerző akar közölni… meg természetesen az ízlések és pofonok is közrejátszanak.
Szó ami szó, a könyv meglehetősen terjedelmes (700 oldal testvérek között is ), és az is igaz, hogy vannak olyan részek, jelenetek, melyek fölöslegesek voltak, mert nem osztottak-szoroztak a cselekmény szempontjából, csupán helyenként vontatottá tették a történetet. De ettől függetlenül, második olvasás után is kitartok a véleményem mellett: ez igenis egy jó könyv. Van cselekménye, van konfliktus – ami azt illeti még túl sok is – vannak benne érzelmek, s bár fikció, a történet mégis hihető.
Ugye a kisányok nagy része megpróbálkozik a balettel, vagy mert primabalerinának álmodják magukat, vagy mert anyuci álmodja annak őket. A könyv hősnője, Marigold sincs másképp ezzel, azzal a különbséggel, hogy ő tehetséges és már vitte is valamire a szakmában. A történet idején egy magántársulat vezető táncosa, és igen, a balettigazgató agyondolgoztatja minden formában. Nem csak a próbákon, a baletteremben, hanem bizony a szereposztó dívány is használatban van. Sebastian Lenoir egy ilyen disznó. Kihasználja pozicióját, hogy érzéki örömökhöz jusson, s aki visszautasítja, annak körülbelül ott ért véget a karrierje, bármilyen jó és tehetséges legyen, mert az ajtón száz olyan prímabalerina-álmokat kergető jelölt kopogtat, aki mindent megtesz a sikerért. 
S ha ez nem lenne elég, akkor egyetlen kritika – mert ugye a balettnek is, mint minden művészeti ágnak,  vannak kritikusai –, vagy egy sérülés egyik pillanatról a másikra véget vethet az álmoknak és a karriernek. Ez történik Marigolddal is, mármint egy sérülés és kényszerpihenőre ítélve hazasántikál a szülői házba lábadozni. Még az is kétséges, hogy valaha fog-e még táncolni.
Odahaza viszont hideget-meleget kap. Szerelmi élete a csúcs fele tart, hiszen gyermekkori szerelme, Rafe, a fess katonatiszt elsöprő iramban csapja neki a szelet, s ez olyan mint egy valóra vált álom, mert a férfi családja a helyi előkelőségekhez tartozik. Ugyanakkor saját családja szétesőben van. Apja, a helyi orvos, egyre furábban viselkedik, anyja új kapcsolatot keres és lesznek ott még csúnya dolgok is. S hogy a dolgok mégjobban bonyolódjanak, megjelenik a színen a titokzatos, már-már egzotikus Conrad, akinek hirtelen mindenki a kedvét lesi

“Az asztal körül ülő többi férfival összevetve Conrad olyan volt, mint egy gránátalma a krumplik között.”*

Ebben a történetben minden van: idillikus angol táj, szerelem, megcsalás, szakmai féltékenység, évtizedekig elfojtott düh, mocskos titkok, őrület és sokminden más. Többek között tömény önirónia, valamint finom humor is.

 “Durhamben felszállt egy kalauz, ezért a kendőmet Siggy kosarának ajtajára dobtam. Amikor később levettem róla, láttam, hogy a rojt felét megette, bár pontosan ezzel a céllal tettem be a kosarába az ócska trikómat, ami – amennyire meg tudtam állapítani – érintetlen maradt.”*

Meglehetősen kiszámíthatatlan történet, néhol egészen bizarr, néhol vontatott. Vagy szereted majd, vagy nem. Én második olvasásra is szerettem… de természetesen az ízlések és a pofonok.

*Victoria Clayton – Hol késel hercegem?, Könyvmolyképző, 2011