Melinda Metz – Cirmos a forró bádogtetőn

   MacGyver 3

    MacGyver, a találékony és nem mellesleg kleptomániás cica mindenbe beleüti az orrát, amibe nem kellene. Épp újabb kalamajkába keveredik bele, amikor négy árva kiscicába botlik. Macre marad, hogy a kicsik gondját viselje, legalábbis addig, amíg egy kétlábú gazdit nem talál nekik. Csakhogy ez nem lesz könnyű. Mac gazdái, Jamie és David szobafogságra ítélték a cicát, valaki ugyanis megint minden mozdítható dolgot ellop a környéken. Bár néhány bezárt ajtó még sosem tartotta vissza MacGyvert – akinek immár nem csupán a kiscicák ügyét kell megoldania, hanem a valódi tolvajt is meg kell találnia.

   General Press, 2023

   Eredeti cím: Mac on a Hot Tin Roof, 2019

   Megrendelhető 

   Emlékeztek MacGyverre, a kleptomániás macsekra, aki már két történetben is összelopkodott mindent, ami számára érdekes, vagy céljainak hasznos volt? Nos, MacGyver ismét lecsap Melinda Metz róla szóló sorozatának hatmadik és egyben utolsó részében.

   Bár egy sorozat harmadik része és a „főhős” (MacGyver, a macska), valamint a helyszín (a Meseudvar) mindháromban ugyanaz, nem feltétlenül kell ismerni az előző két rész történéseit, hogy élvezhető legyen a történet... de nem árt.

   Ejtenék néhány szót a címről is: Cirmos a forró bádogtetőn, ami nagyon hasonlít Tennessee Williams 1955-ben bemutatott (és többszörösen díjazott) színdarabjának címére: Macska a forró bádogtetőn. Sajnos nem volt alkalmam sem látni, sem olvasni a színdarabot, ezért nem tudom megmondani mi lehetne a könyv és a színmű közötti kapcsolat – valószínűleg semmi, csak jól hangzott így a cím, de ha tévednék, szóljatok.

   Új lakó érkezik a Meseudvarba. Serena a színészi karrierjét szeretné beindítani, ezért költözik Los Angelesbe az előző könyvekből már ismert Meseudvar fura házainak egyikébe: a Világítótoronyba. A ház tulajdonosai egy házaspár, akik lányuk emlékére alapítottak egy egy éves ösztöndíjat, mely lehetőséget ad a művészet bármely ágazatában fejlődésre vágyóknak. Egy ilyen ösztöndíj kedvezményezettje Serena is, aki esetleges színészi munkája mellett eddig inkább a mesterség oktatásával foglalkozott. És az ő fészerébe költözteti be Mac a bokor aljában talált négy, anyátlan kismacskát, pártfogása alá veszi őket és a történet során minden csibészségre megtanítja. Mondjuk ez kissé idealizált, hiszen akinek valaha is volt kandúrja, az pontosan tudja, hogy azok magasról tesznek a kismacskákra (jobb esetben). S bár a picúrok megszólalásig (vagy talán nyávogásig?) hasonlítanak Macre, az apaság kérdése abszolút kizárt, hiszen ő egy volt „férfi”.

   A történetben feltűnnek az előző részek szereplői is, hiszen ők a Meseudvar közösségének tagjai, de új szereplők is megjelennek Serenán kívül is, például a rendszeresen járőröző rendőrpáros: Erik és Kait. És ez azért fontos, mert a Meseudvarban ismét lopások sorozata indul el, amivel termszetesen – és most az egyszer igazságtalanul, mert Mac lopásai soha nem öncélúak – MacGyvert vádolják. Nem mintha Mac felhagyott volna a lopkodással. S azért is fontos Erik megjelenése a történetben, mert Serena mellett ő lesz a szerelmi szál másik szereplője, egy olyan szerelmi történeté, ami eleve bukásra van ítélve, hiszen néhány évvel korábban Eriknek már volt egy kellemetlen tapasztalata egy, a Világítótoronyban lakó, színészi babérokra áhítozó lánnyal.

   A történet nem kizárólag Serena és Erik kapcsolatának alakulásáról szól, hiszen tele van millió apró történéssel, ami a Meseudvar lakóihoz kapcsolódik. És természetesen ott van Mac is, akinek fel kell dolgoznia, hogy gazdája, Jamie, némiképp megváltozott, és aki felsértődik, mert igazságtalanul vádolják az értékes tárgyak elemelésével, s különösen azért haragszik meg, mert bezárják. Mindez sok(k)nak bizonyul neki, és a szökést választja, feladatául tűzve ki, hogy a kiscicáknak rendes, gondoskodó gazdikat találjon.

   Kicsit idealizált és néhol a valóság határait nagyon feszegető történet, de ez nem jelenti azt, hogy rossz volt. Engem szórakoztatott, annak ellenére, hogy borítékolható volt a végkifejlet. Bár utálom ezt a kifejezést használni, de ez cuki volt, hiszen mi más lehetne négy tündéri kismacskával, MacGyverrel a kleptomániással, és Diogee-vel, a nyálas Tökfej (MacGyver csak így emlegeti) kutyával? Bár a sztár MacGyver, ez nem csak cuki kismacskákról szól, hanem emberi sorsokról, szerelemről, közösségről.

   Nekem tetszett, s mivel ennek a sorozatnak vége, szívesen olvasnék valami mást is a szerzőtől. De ízlések és pofonok...

A sorozat korábbi részei

Cirmos-hadművelet

Egy macska titkos élete

Jonas Jonasson – Édes a Bosszú Részvénytársaság

   Jonas Jonasson új regényében egy kreatív svéd reklámszakember cége, az Édes a Bosszú Rt. vállalja különféle sérelmektől szenvedő ügyfelei részére a bosszúállás lebonyolítását – a törvényesség határain belül. 

   Egy fiatal fehér nő és egy fekete fiú a cégtulajdonos segítségével szeretne bosszút állni az életüket tönkretevő, gátlástalan neonáci műkereskedőn. De ahogy megszokhattuk már a svéd író történeteinél, ez nem olyan lesz egyszerű. A jonassoni fordulatokban gazdag cselekménynek rajtuk kívül fontos szereplője még egy afrikai javasember, továbbá Irma Stern, a világhírű dél-afrikai festőművésznő és egy nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozó. A szerző humora Kúnos László sziporkázó fordításában ezúttal is ellenállhatatlan, világszemlélete fájdalmasan aktuális és lényeglátó. 

   Athenaeum, 2020 

   Eredeti cím: Hämden är ljuv AB, 2020 

   Megrendelhető 

   Ha jól számolom, az Édes a Bosszú Részvénytársaság Jonas Jonasson ötödik magyar nyelven megjelent könyve. Eddig még semmit nem olvastam a szerzőtől, és aljas módon ennek is a címe vonzott, mert legyünk őszinték: legalább egyszer mindenkinek megfordult a fejében, hogy meg kellene torolni valakin az őt ért sérelmeket. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy milyen kevés skandináv szerzőt olvasok-olvasunk, mert a magyar könyvkiadás nem jeleskedik a műveik kiadásában. Kivétel, persze, a skandináv krimik, melyeknek nagy rajongótábora van, de én nem vagyok krimirajongó, és sokan mások sem. 

   Jonasson könyve akkor jött velem szembe, amikor szükségem volt valami másra, valami újra, ami lehetőleg megnevettet, a szerzőről pedig azt olvastam, hogy könyveit meglehetősen sajátos humor szövi át. – köszönet az Athenaeum Kiadónak a recenziós példányért. Tehát abszolút nyitottan álltam hozzá, hogy befogadjam a Jonasson-jelenséget, és a rá jellemző abszurd humort. 

   Engedtessék meg, hogy beidézzem a történet prológusát, mely finoman céloz arra, hogy az abszurd helyzetek és különleges szereplők által generált humor mellett mire akarja a szerző felhívni a figyelmet: nacionalizmusra és fajgyűlöletre. 

   “Élt egyszer az Osztrák–Magyar Monarchiában egy szerény képességű festőművész. Adolfnak hívták, és nevét nem a művészete tette ismertté a világban. 

   Az ifjú Adolf azt gondolta, az igazi művészetnek a szemmel látható valóságot kell ábrázolnia. Nagyjából úgy, ahogy a fénykép, csak színesben. „Az szép, ami igaz”, mondta, és ezzel egy francia ember mondását idézte, akiről egyébként hallani sem akart. 

   Jóval később, amikor már nem volt ilyen fiatal, Adolf gondoskodott róla, hogy könyveket, műtárgyakat, sőt, embereket is égessenek a helyes világfelfogás nevében. Ebből lett a továbbiakban a világtörténelem eddigi legnagyobb háborúja. Adolf elveszítette a háborút, és meghalt. 

   A világszemlélete azóta a téli álmát alussza.” 

   A prológus utolsó mondatával sajnos ellent kell mondanom, mert nagyon jól tudjuk, hogy ez a beteg világszemlélet nem halt ki, nem alussza téli álmát, hanem nagyon is jelen van napjainkban is. Néha nyiltan, de többnyire a felszín alatt, s mi már nem égetünk könyveket. Mi daráljuk őket. Ebben a történetben a nacionalista fajgyűlölet pedig többször is visszaköszön a műkereskedő személyében. 

   Ha valaki megkérdezné, hogy ki ennek a könyvnek a főhőse, nem tudnék egyértelmű választ adni, mert ez egy sokszereplős történet, és mindenki fontos a maga nemében. Először is Stockholmban van egy nagyon kreatív reklámszakember, aki megunja azt amit csinál és kitalálja az Édes a Bosszú Részvénytársaságot, ahol ő az egyedüli részvényes. Valahol Afrika mélyén, egy nagyon primitív faluban, melyet az emberi korlátoltság tart a primitivitás szintjén, van egy javasember és egyben rettenthetetlen maszáj harcos, akit a sors csak lánygyermekekkel áldott meg. 

   Ugyancsak Stokholmba van egy Victor nevű simlis fazon, aki egyformán gyűlöli a külföldieket, a bevándorlókat, a más fajhoz tartozókat és a nőket. Minden amit tesz érdekből van, így halad előre a szamárétrán, vágja át munkáltatóját, a műkereskedőt és annak naív lányát, míg végül sikerül teljesen kisemmiznie a világ dolgaiban teljesen járatlan nőt. A simlis Victor a város egyik elismert galériájának a tulajdonosa lesz és egyben műkincs kereskedő. Victor nacionalizmusa és fajgyűlölete nem terjed ki arra, hogy naiv felesége mellett egy színesbőrű szeretőt tartson, de arra már igen, hogy a kapcsolatból származó gyermeket megtagadja, sőt lehetőleg el is veszítse. 

   Ezeknek az embereknek látszóag semmi közük egymáshoz, addig a pillanatig, míg Victor a gyermekét nem pont Afrikába „veszíti el” és azt a maszáj kuruzsló találja meg. És ameddig a fiú fejében meg nem fogan a bosszú gondolata, és visszaszökve Svédországba az átvert feleséggel nem szövetkezik. Csakhogy a maszáj harcos nem akar lemondani égből pottyant fiáról és utánaered a nagyvilágba. Svédországba érve egy újabb fura és szórakoztató karakterrel bővül a történet: egy elfásult, nyugdíjazás előtt álló rendőrrel. S természetesen nagyon fontosak Irma Stern dél-afrikai festőnő alkotásai, melyek meglehetősen nagy kavarodást okoznak a cselekmény során, s melyek nélkül ez a történet szegényebb lett volna.

   A cselekmény intenzítása hullámzó volt. Néhol elült, látszólag felesleges információkkal árasztva el az olvasót, máskor pörgött, de a humor végig jelen volt. Egyszerre több szálon is fut, hogy majd a végére legyen teljes a kép, és mindenki megértse, hogy mire is voltak jók, azok a látszólag felesleges információk. Szereplői többnyire két kategóriához sorolhatóak: a naívak és a helyezkedő kreatívak, de mindenképpen színesek és többségük szerethető is, mert teljesen átlagos emberek.

   Nagyon szórakoztató történet volt, s teljesen biztosan nem az utolsó Jonas Svensson könyv amit olvastam. 

Rita Falk – Szilváspite-összeesküvés

Franz Eberhofer 6

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…

Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának hatodik részében is a jól ismert morbid-fekete humorral átszőve folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

Magistra. 2020

Eredeti cím: Zwetschgendatschikomplott. 2015

"– Mi lesz az obszerválásoddal? Egyszerűen otthagytad? – kérdezem.

– Nem gond. – Rudi felül az íróasztalom szélére. – Látnod kellene, milyen feleség várja odahaza a fickót. Igazán rémisztő, én mondom neked. Találkoztam vele, amikor a megbízást adta. Most meg talált magának egy édes cukorfalatot a pasas. Hát hadd élvezze már egy kicsit az életet ő is, a szegény nyomorult, mielőtt még rászakadna az ég... Akarom mondani, mielőtt tájékoztatnám a hites feleségét. Hát nincs igazam?

Birkenberger egy perverz disznó, nem kérdés."

Remek dolog, hogy Rita Falk és Franz Eberhofer sorozata otthagyta első magyar kiadóját (igen azt, amelyik be nem tartott ígéretekből él), és a Magistra Kiadóhoz szegődött, mert így normális időközönként olvashatunk egy-egy részt, abból, amit én a bajor rendőrség (de ez érvényes lehet bármelyikre rendőrségre) paródiájának nevezek.

Ez már a sorozat hatodik magyar nyelven megjelent része, más sorozatok esetében már előfordult, hogy ezen a ponton a történet ellaposodott, a szereplők unalmassá váltak, a cselekmény sablonossá lett, én pedig elvesztettem az érdeklődésem, de szerencsére ezzel a sorozattal ez nem következett be.

Mivel ez már a sokadik rész, nem kell bemutatni a főhőst, Franz Eberhofert, a rend derék, bajor őrét, aki továbbra is Niederkaltenkirchen nevű falucskában lakik apjával és a Nagyival, továbbra is a saját, különbejáratú disznóóljában. Ez nem vicc, a régi disznóólat alakította át legénylakássá. Aki követi  a sorozat történéseit, az természetesen már tudja mindezt, mint ahogy azt is, hogy a faluban megszüntették a rendőrörsöt és neki most már Münchenbe kel járnia dolgozni. Amit meg is tesz a maga sajátos stílusában. Mert Franz Eberhofer nagyon eredeti figura. Az a fazon, akit azért nem hoznék haza, de messziről imádok a faragatlansága, bunkósága miatt. És mert szórakoztató. Nagyon.

Azt is tudja mindenki, hogy a magánélete egy romhalmaz, mert Susi, a szerelme, akivel évek óta az akarom-nem akarom játékot játszák, elhagyta. Ami egyáltalán nem csoda, hiszen lekéste az esküvőjüket. Tehát Franz most Susi miatt is szenved – bár bevallom, nekem Susi sosem volt a szívem csücske, tehát nem is lenne olyan rossz, hogy kikerült a képből. Franz minden őrültsége ellenére egy jól bejáratott rendszer szerint él: ugyanazt kéri a mészárszékban, ugyanazt issza a kocsmában, ugyanazokat a köröket rója esti sétaként kutyájával… és mindig elmondja épp mennyi idő alatt teljesítették a távot.

A sorozatról még azt is tudni kell azoknak, akik netán most kapnának kedvet rá, hogy kis jóindulattal önálló könyvekként is lehet olvasni az egyes részeket, mert Franz minden részben más és más bűnesetet, gyilkosságot derít fel, sokszor többet is, csupán a magánéletére vonatkozó dolgok képeznek folytonosságot egyik részről a másikra. De, szerintem, ez a sorozat annyira jó, vicces és szórakoztató, hogy kár lenne kihagyni a korábbi részeket.

Ebben a részben főhősünk egy újabb gyilkosságot derít fel, mely az Oktoberfest idején történik, s amelyről gyorsan kiderül, hogy tulajdonképpen hármas gyikosság, mert Franz esetében a dolgok sosem egyszerűek. A három holttest és a hozzájuk kapcsolódó gyilkosságágok pedig több dologban is hasonlítanak: fiatal, ázsiai származású nők, valamennyien drindlit viseltek, és valamennyiüket az Oktoberfest idején ölték meg, bár különböző években. És valamennyien prostituáltak, tehát most az örömlányok világába teszünk kirándulást Franz-cal, munkatársaival a kapitányságról, és természetesen Rudival, a magányomozóval, aki valamikor együtt dolgozott hősünkkel a rendőrségen. S tulajdonképpen az első bűnjel is hozzá érkezik egészen bizarr módon.

Ha valakinek ez a hármas gyilkosság nem lenne elég, akkor megnyugodhat, mert odahaza a faluban sem mennek símán a dolgok. A mészáros befektetőknek adná el parlagon heverő földjét, hogy azok majd luxushotelt építsenek oda, s ezen a víz-gáz buheráló is nyerészkedni próbál. Csakhogy a falu nagy részének nem kell a hotel. Nekik a sétaút kell, ami a mészáros telkén keresztül vezet. Ez pedig némi akcióra ad alkalmat a faluban. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor közbeszól Franz magánélete is, váratlan csavarokkal.

Nem titok, hogy én imádom ezt a sorozatot, annak ellenére, hogy nem igazán szoktam krimiket olvasni. Szokatlan, néhol groteszk, de mindenképpen szórakoztató azok számára is, akik nem kedvelik a krimiket. Tele van érdekes, eredeti karakterekkel, annyira valósakkal, hogy akár a szomszédaink is lehetnének, aki pedig ellenállhattalan vágyat érez arra, hogy elmerüljön a bajor konyha rejtelmeiben, az nyugodtan megteheti, hiszen a könyv végén – ahogyan már megszoktuk – ott vannak a Nagyi receptjei, s ő pedig arról hires, hogy messzi földön a legjobb szakácsnő.

A szerző Franz Eberhofer-könyveiből filmsorozat is készült – németül értők előnyben! A bejegyzésben szereplő fotók ebből a sorozatból származnak.

Jöhetnek a folytatások, minél hamarabb, annál jobb.

Kapcsolódó bejegyzések:

1.Télikrumpligombóc

2. Gőzgombóc blues

3. Sertésfej al dente

4. Grízgaluska affér

5. Savanyúkáposzta-kóma

Rita Falk – Savanyúkáposzta-kóma

   Franz Eberhofer 5

   Nem könnyű Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr élete. Áthelyezés Münchenbe, váratlan vetélytárs felbukkanása az örök barátnő Susi mellett, s ott van még a holttest is, amely a Papa ellopott, majd megkerült öreg autójának csomagtartójában fekszik, s amellyel illetékesség hiányára hivatkozva egyetlen rendőri szerv sem akar foglalkozni. A gyilkosság felderítése így Franzra marad, aki természetesen most is számíthat régi barátja, Rudi Birkenberger segítségére. Már amikor Rudit éppen nem teríti le a savanyúkáposzta-kóma…

   Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának ötödik részében jól ismert morbid-fekete humorával folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

   Magistra, 2020

   Eredeti cím: Sauerkrautkoma, DTV, 2013

   Ha valaki még nem ismeri Franz Eberhofer, a derék bajor rendőr történetét, az gyorsan kössön ismeretséget vele, mert megéri. Különösen ha kedveli a krimiket és a paródiákat, mert a rend derék őre a tökéletes anti-rendőr, akinek valami véletlen folytán mégis sikerül egyre több rejtélyes bűncselekményt felderítenie. S ha ez még mindig nem lenne elég kedvcsinálónak, akkor ott van bizarr családja, amit nem lehetne józan ésszel kibírni. De ha még ez sem keltette fel a figyelmet, akkor vannak neki barátai, szomszédai, meg az egész falu is, ők sem mennek a szomszédba egy kis furcsaságért.

   A sorozat pillanatnyilag tíz részből és két Eberhofer-Nagyi-féle szakácskönyvből áll, és az első öt része már meg is jelent magyar nyelven – ugye, éppen ez a savanyúkáposztás kóma lenne az ötödik. S mivel az első két rész után a magyar kiadás a Művelt Nép Kiadóról a Magisztra Kiadóra váltott, könnyen elképzelhető, hogy szépen sorban valamennyi részt el fogjuk olvasni magyarul is – németül tudók előnyben, ők már minden részét olvashatják. S az is elképzelhető, hogy nem kell éveket várni egy-egy folytatás között.

   Nos, akik ismerik a sorozatot, azok már tudják, akik meg nem, azoknak elmondom, hogy Franz Eberhofer rendőri tevékenységét Münchenben folytatta, míg egy alkalommal Rudi Birkenberger munkatársával és barátjával egyetemben kissé elragadtatták magukat a szolgálati fegyver használatát illetően, minek következtében Rudit kirúgták a rendőrségtől és azóta magánnyomozóként obszervál ezt-azt, Franzot pedig bűntetésből szülőfalujába, a festői Niederkaltenkirche-be helyezték. A hely mintha fura alakok gyülekezete lenne, de pontosan megfelel Franznak – hiszen ő sem különb –, aki a disznóólat alakítja át saját lakhelyévé. S mit tesz a fikció ördöge, a nyugis falucskában, ahol soha semmi nem történik, megnövekedik a bűnözés, amit a derék rendőrnek sikerül felderítenie, bár néha segítségére van magánnyomozó barátja is.
   Miután négy könyvön keresztül a legfurább bűneseteket és gyilkosságokat derítette fel, a müncheniek úgy gondolják, hogy helye lenne közöttük egy olyan tehetséges embernek mint Franz.

   "– München? – kérdezek vissza.
   – München. Mit nem ért még mindig, Eberhofer? – kérdez vissza-vissza a polgármester, de a világ minden kincséért sem fordulna felém. Áll az irodám ablakában és elmélyülten szemléli városházánk csodálatos udvarát.
   – Sok mindent – mondom. – A „kényszer-előléptetés” kifejezést például. És az „áthelyezés” kifejezést. A legkevésbé pedig a „München” szót, tudja, polgármester? Miért menjek én el Niederkaltenkirchenből? Nélkülem is vannak elegen ott Münchenben, hogy vigyázzanak a drága müncheniekre, nem igaz?

   Franzon kívül mindenki lelkesedik az áthelyezésért, ő pedig inkább az ingázást választja, mint a rendőrségi laktanyát, míg egy nap haza nem költözik nem szeretett bátyja – a nyalós Leopold –, aki épp a harmadik házasságának válságát éli meg. S ez még mindig nem elég, szerelmi élete sem a legrózsásabb, hiszen a türelmes Susi mellett feltűnik egy volt iskolatárs, aki rohadtul gazdag és Lamborghinivel furikázik.
   Eberhofer rendőr élete lényegében kettészakad. egyrészt a müncheni munkája foglalja le, másrészt az otthoni magánügyek, amik egyre sokasodnak, és púpnak a hátára, apja ócska kocsiját is ellopják, amikor a Nagyival meglátogatják őt Münchenben. S amikor visszakapják, a csomagtartóban egy fiatal nő holteste van. Amit természetesen csak odahaza vesznek észre, mert a drága Franz miért is nézett volna utána, hogy mitől bűzlik az autó, mikor lehet lehúzott ablakokkal is haladni? Ennek az esetnek jár utána maga a derék rendőr, mivel az, hogy kinek kellene felderítenie az ügyet eléggé zavaros: a kocsi tulajdonosának lakhelye, a lopás helyszíne, és az erdő, ahol végül megtalálták mind más és már rendőrörshöz tartozik.

   Mivel nincs elég baja a hullával és a nyomozással, habnak a tortán még a szerelmi élete sem igazán működik a hirtelen feltűnk konkurencia miatt, ami oda vezet, hogy végre megkéri barátnője kezét. Magától értetődően ezt is a saját bunkó modorában teszi, mert ilyen ő. És ugyanúgy kezeli az esküvői előkészületeket is, melyekért mindenki lelkesedik, csak ő nem, hiszen nem is igazán akar nősülni – példa rá az alkalmi szex új munkatársnőjével –, csak mindenki rágja a fülét, hogy ideje lenne előrelépni Susival való kapcsolatában... és ugye ott a dúsgazdag iskolatárs, aki nemcsak bátyjával barátkozott össze, hanem barátnőjének is egyre hevesebben csapja a szelet.

   – Minek köszönhetem a látogatását, Eberhofer úr?
   – A jegyesoktatásról lenne szó.
   – Igen, igen, már hallottam a jó hírt, hehe. Nagyon örülök, hogy végre rászánták magukat. Máris keresünk egy megfelelő időpontot.
   Ezzel elkezd a naptárában bogarászni.
   – Nekem nem időpont kell, hanem a papír – közlöm vele.
   – Milyen papír?
   – Az a szaros papír, ami igazolja, hogy részt vettem a jegyesoktatáson.
   – De hát nem vett részt rajta!
   – Nem is fogok.
   Hátradől, úgy néz rám. Oldalra dönti a fejét. Egész ferdére. Látszik, ahogy lassan kezdi felfogni a szavaimat.
   – Oktatás nélkül nincs papír, Eberhofer úr.
   – Ezt maga teljesen rosszul látja – közlöm vele. – Mondja csak, mennyit is adakozik magának az én Nagyim már évek óta?
   Elvörösödik, de nem felel.
   – Ötszázat? Ezret? Kétezret évente?
   – Nos, valahogy úgy…
   – Húsvétkor, és…
   – És Karácsonykor – szakít félbe. – Tulajdonképpen mit akar ezzel mondani, az Isten szerelmére?
   – Csak azt, hogy papír nélkül további adomány sincs, plébános úr.
   – De ha kiállítanám magának az igazolást, az közönséges hazugság lenne! Maga nem vett részt az oktatáson!
   – Magának nem kell kiállítania semmit, plébános úr. Csak alá kell írnia. Kitölteni majd kitöltöm én magam.

   Természetesen sikerül megoldani a gyilkossági ügyet Rudi hathatós segítségével, akinek rendesen be is tesz a savanyúkáposzta, és az esküvői előkészületek is sínen vannak, olyan Eberhofer módon. Azt gondoltam, hogy semmilyen meglepetés nem jöhet, de a szerző az utolsó pillanatban is csavart egyet a történeten, mert miért is ne tenné?
  A történetben sorra megjelennek az előző részek szereplői (családtagok, barátok, falubeliek és a kutya), Nagyi továbbra is megfőzi világklasszis bajor ételeit, melyeknek receptjei a történet végén megtalálhatóak a vállalkozó kedvűek számára.
   Én nagyon kedvelem a sorozatot, tehát ezt a történetet is, mert pörgős, izgalmas és nagyon vicces, lehet rajta rendesen vihorászni. Sorozatfilm is készült belőle, németül tudók ismét előnyben. Nagy bánatomra azt nem fogom megnézni, mert sajnos hadilábon állok a nyelvvel.
   Ha jól akarsz szórakozni, akkor ez a te könyved! De ízlések és pofonok...

   *A bejegyzésben szereplő fotók a Sauerkrautkoma (2018) című filből származnak

A sorozat magyar nyelven megjelent részei:

1. Télikrumpligombóc

2. Gőzgombóc blues

3. Sertésfej al dente

4. Grízgaluska affér

Adam Kay – Ez fájni fog

   Egy fiatal orvos naplója

   A szerző Nagy-Britanniában orvosrezidensként dolgozott 2004 és 2010 között. Képzése alatt mindvégig naplót vezetett; az Ez fájni fog lapjain a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalának esetei és napjaink válságának elemzései olvashatók. Egy fiatal orvos számol be életéről, örömeiről, bánatairól, áldozatvállalásokról és a számunkra, magyarok számára is ismerős őrjítő bürokráciáról. Kész szerelmi vallomás ez azokhoz, akiken bármelyik pillanatban az életünk múlhat.

   A morbid humor kedvelői ki ne hagyják!

   Íme a naplóm a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál töltött időmből, a véres valóság. Hogy milyen volt a frontvonalban, hogyan csapódtak le a dolgok a magánéletemben, hogyan sokalltam be egy szörnyű napon. (Elnézést a spoilerezésért, na de a Titanic vetítésén is tudni tetszettek, mi a vége.)

   „Fájdalmasan mulatságos. A fájdalom és a mulatságosság hogy, hogy nem, valami teljességgel jóvá, nemessé és szerethetővé adódik össze.” Stephen Fry

   Athenaeum, 2019

   Eredeti cím: This is Going to Hurt, 2017

   Nem sokkal megjelenése után olvastam ezt a könyvet, és el kellett telnie egy bizonyos időnek, amíg meg tudom osztani azokat az érzéseket, amiket az olvasása kiváltott. Mert nagyon vegyesek. Szó se róla, nagyon szórakoztató, vicces, mert az egészségügyet nem lehete túlélni egészséges humorérzék és egy adag "leszarom" attitűd nélkül. Sehol a világon, kivéve, ha valamilyen méregdrága magánklínika alkalmazottja az ember lánya-fia. De még ott sem igazán, mert a páciens nagyon hajlamos a pénzéért elvárni a Napot, a Holdat s lehetőleg a fél csillagos eget is. S ha az egészségéről van szó, akkor jogos ez az elvárás, és bizonyos esetekben a pénz sem számít.

   "Nem tudom, min kaptak össze, de kiviharzik egy nő a nőgyógyászati ambulanciáról, és ordít a nővérrel:

   – Tőlem kapja a fizetését! Tőlem kapja a fizetését!
   A nővér visszaordít:
   – Akkor lesz szíves emelni?!"

   Adam Kay orvosból lett angol humorista. Családi hagyományt követve választotta az orvosi hivatást, melyet akkor adott fel, amikor már lényegében túl volt azon a kicsit sem leányálom-szerű perióduson ami a gyakornokságot jellemzi. Mert, ugye, senki nem születik főorvosnak. Nem feltétlenül értettem meg, miért volt a váltás, de inkább egy jó humorista, mint egy olyan orvos, aki csak azért van a pályán, mert annak idején milyen jó ötletnek tűnt beszállni a családi orvosdinasztiába.

   Ez fájni fog naplóregény, hosszabb-rövidebb bejegyzésekkel, mely valós képet próbál mutatni arról, hogy milyen az egészségügy állapota az Egyesült Királyságban (még mindig jobb mint a volt keleti blokk államaiban), milyen utat kell bejárnia valakinek, ha ebben a szférában képzeli el a jövőjét, s kendőzetlenül ír a frusztrációkról, a vége-nincs ügyeletekről, a bizarr esetekről és a kevés pénzről. Csupán azt felejti el elmesélni, hogy a kevés pénz a magas orvosi műhiba-biztosítás miatt olyan kevés, ami ugye egy biztonsági háló az olyanoknak, akik beavatkozás előtt futják át életükben először a procedúrát a tankönyvből, aztán vagy sikerül, vagy nem. 

   "Már volt eset, hogy a páciens felrótta, nem engedtem neki a vajúdás közben a gyertyagyújtást. – Igazán nem nagy dolog – fogalmazott beadványában. Mármint a nyílt láng mindjárt az oxigéntartályok mellett."

   A szöveg hemzseg az orvosi szakkifejezésektől, de ez senkit ne rettentsen el az olvasástól, hiszen minden ilyen kifejezést lábjegyzetben megmagyaráz, s estleg még ragad az olvasóra némi olyan ismeret is, aminek a későbbiekben hasznát veheti - bár jobb lenne, ha ez nem történne meg. Mármint az, hogy szükség legyen ezekre az ismeretekre.

   Jó szórakoztam olvasás közben, szó se róla, viszont kiverte a biztosítékot az, hogy a könyv nagyrészt arról szól, hogy milyen hülye a páciens (azért van benne valami), mi mindent kell kiszedegetni ilyen-olyan testnyílásokból, mennyire nem értékelik az ő erőfeszítéseiket. Ezek a történetek nem fabulációk, minden egészségügyi dolgozónak van a tarsolyában több hasonló is. Viszon nagyon kevés szó esik arról, hogy milyen hülye az orvos és az egészségügyi személyzet (tisztelet a kivételnek), de ők soha semmiért nem hibásak, szakszervezetileg kialkudott teaszünetük pedig szent és sérthetetlen. Mert erről is könyvet lehetne írni, nem is egyet. Talán Adam Kay is meg fogja tenni valamikor, hiszen azóta már ő sem orvos, hanem páciens, és abból a szemszögből is saját bőrén tapasztalhatja az angol egészségügyet.

   "Ma egy húszéves beteghez riasztanak, a vérképe rendellenes veseműködésre vall. A fiú mindkét karján teljes gipsz, olyan, mint a Scooby-Doo – A múmia átkából a gonosz múmia. Nincs bekötve neki infúzió, érintetlen a pohár víz az éjjeliszekrényén – nem vonom kétségbe az akaraterejét, de a fizikával nyilván nem dacolhatott az utóbbi pár napban. A páciensnek sóoldatos infúziót rendelek, a tisztelt kollégákba meg nem ártana egy kis józan észt csepegtetni."

   Bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt az írást szerzője kizárólag szórakoztatásnak szánta, első sorban ennek felel meg. De túl kell látni a viccesnek tűnő helyzeteken, mert ami mögötte van, az sajnos a valóság. És a mi bőrünkre megy.

   Azóta megjelent magyar nyelven is a szerző újabb könyve Mert szülni karácsonykor kell címmel. Már nem szórakoztatott annyira, mint ez, végig sem olvastam. De ízlések és pofonok...

   "Az éjszakai műszak viszont olyan volt, hogy ahhoz képest Dante pokla kész Disneyland…"

Kathryn Wallace – Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük

Anya. Anya! ANYAAAA! – 40-es szingli anya megosztaná (mindenét!)
„Sam, Ava! Indulás fölfelé! Megmostátok a fogatokat? Fésülködés? Cipő? Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Már megint iszonyúan el fogunk késni! Nem, nem láttam Optimusz fővezért, és nem is érdekel, merre lehet. Sam, abbahagynád a testvéred szekálását, és eltennéd végre a felhőkarcoló-modellt, amit a múlt éjjel gondosan összeraktam helyetted, hogy ne kerüljünk bajba a tanárodnál? Nem, nem olyan a szaga, mint a romlott bornak. Na jó, talán egy kicsit. Sam, nincs időm vitázni. Csak emeld meg a feneked és szállj be a kocsiba, oké? Ava! Fogmosás! Fésülködés! Cipő!” 

Gemma éppencsak egyben tartja az életét: egyedülálló anya, mindjárt betölti a 40-et, és a hétéves lánya egy kegyetlenül pontos rajzon a melleit valahol a térde környékén ábrázolja. Amikor Gemma újdonsült szomszédja, Becky azt javasolja, hogy kezdjen el újra randizni, Gemmának komoly önuralomra van szüksége, hogy ne röhögje képen. 

De Becky nagyon meggyőző tud lenni, és Gemma hamarosan ott találja magát zsonglőrködve egy teljes munkaidős állásban, az iskolatársak egyre örültebb igényeket támasztó anyukáinak Facebook-csoportjában és az új randizás világának trükkös etikettjében. 

Ha ez nem lenne elég, Gemmának valahogy kezelnie kell a vonzódását a lánya tanárához, Tomhoz, aki a nagyvárosi életét arra cserélte, hogy egy osztálynyi hétévesnek nyelvtant és matekot tanítson, meg azt, miért nem jó ötlet a másikat büdös pukimajomnak nevezni. 

Ez hosszú évnek ígérkezik, amiben Gemma és Becky egy nagyon fontos leckét kap az élettől: hogy végül is jó szülőnek lenni csupán annyit jelent, mint elég jónak lenni. 

Kathryn Wallace blogját, Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalait 200 000 rajongó követi nap mint nap. Első regénye, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet, egy kihagyhatatlan, vidám és kedves történet, és amely a megjelenést követően azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, most végre elérkezett a magyar olvasókhoz is.

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: Absolutely Smashing It, 2019

“Nem véletlen, hogy a mesék ott végződnek, ahol a királyfi feleségül veszi a királylányt.”

Becsüllettel bevallom, hogy több mint egy hónapig tologattam ezt a könyvet olvasás előtt, mert… nos ennek több oka is van. Első sorban a kiadója, ugyanis jó ideje nem vagyunk egy hullámhosszon. Aztán ott van az a kreatív, fél méteres könyvcím, aminek nyomokban sincs köze az eredetihez, s bár egy alapigazságot tartalmaz, símán takarhatott volna egy újabb olyan irományt, melyben egy sok idővel rendelkező, pihentagyú valaki megmondja, hogyan is kell gyermeket nevelni, s mitől lesz majd az ember lánya tökéletes anya. Mert ugye a gyermekneveléshez és a focihoz mindenki ért. Meg újabban a pszichológiához is.  

A történt természetesen az anyaságról szól, és mindarról, ami ezzel együtt jár. Igazándiból egy kliségyűjtemény, de az élet is klisékből áll, a szerző stílusa, humora letehetetlenné tette. S ha belegondolok, hogy egy blogger első könyve, akkor egyetlen szó jut eszembe róla: szenzációs!

Több anya is képbe kerül, de a történet hősnője Gemma, két apró gyermekét egyedül nevelő dolgozó nő. Férje – közhelyes módon – a titkárnőjével lépett le, hogy kiélvezze az élet nyújtotta lehetőségeket egy világkörüli csavargáson, és családja, mint olyan, teljesen meg is szűnt létezni számára. Tehát Gemmának egyedül kell helyt állnia minden szerepben, és ennek következtében az élete egy állandó, vége nincs rohanás. A dolgok akkor bonyolódnak, mikor a szomszéd házba költözik a kicsit színesebb bőrű Becky és családja, s lányaik nemcsak azonos korúak, hanem osztálytársak is lesznek. Becky a családanya típus. Feladja hivatását és otthon marad gyermeket nevelni, bár nehéz is lenne munkába állnia, hiszen a férje foglalkozása rengeteg költözéssel jár, bár most úgy néz ki, hogy egy időre sikerül gyökeret ereszteni Gemma szomszédságában. Beckynek hiányzik az, hogy valami más is legyen, mint egy makulátlan háztartás háziasszonya. A két nő – akárcsak lányaik – közel kerül egymáshoz, és Becky az, aki ráveszi Gemmát a randizásra. Gemmának pedig ki más tetszik meg, mint lánya új tanárja?

S akkor itt van az iskola világa, ami, ugye, tele van anyukákkal, és ahol fellelhető az összes anyatípus, a sokgyerekes, állandóan nyúzott anyától kezdve a kikent-kifent férjvadászokig, a nagyszájú, fontoskodó szülői közösség vezetőjétől egészen az eseményekkel sodródókig. Ezek olyan karakterek, amelyekkel minden nap találkozhatunk, mert a világ bármelyik táján jelen vannak és mintha egy kaptafára szabták volna őket. Mint ahogy a gyerekeket is a maguk zavarba ejtő kérdéseikkel, melyeket lehetlőleg olyankor tesznek fel, amikor nem kellene, az aranyköpéseikkel, melyektől ég a szülő pofája (Nahát! Honnan szedte ezt a gyerek?)

Gemma életében még jobban fokozódik a bonyodalom, mikor szeretett munkahelye is veszélybe kerül (főnöke egy imádnivaló, nagyon eredeti figura!), s a tévelygő családapa is hazavonszolja magát, hogy újra elfoglalja helyét a családban. Pont akkor, amikor úgy néz ki, hogy Gemma és Tom, lánya tanárja között a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. Gemmának pedig dönteni kell, hogy visszafogadja gyermekei megbízhatatlan apját csak azért, hogy ismét teljes legyen a család, vagy egy új kapcsolatot épít egy másik férfival.

Ez a könyv volt az év legkellemesebb csalódása. Pörgött, vicces volt, a komoly dolgoknak is egy-egy humoros fordulattal vette el az élét – mert azért komoly dolgokról is szó esik benne –, abszolút szórakoztató volt. Teljesen őszintén mondom, hogy többször is csorgott a könnyem a nevetéstől.

Ajánlom azoknak a nőknek, akiknek gyermekük van, mert sok helyzetben magukra és/vagy gyermekeikre ismernek. Azoknak a nőknek is, akiknek ezután lesz gyermekük, hogy képben legyenek mindazzal, ami rájuk vár. És természetesen azoknak a nőknek is, akik soha nem akartak anyák lenni, hogy lássák mit úsztak/úsznak meg. Zseniális volt.

Rita Falk – Grízgaluska affér

Franz Eberhofer 4

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor zsaru egyik pillanatról a másikra bűnüldözőből gyanúsítottá válik – méghozzá egy rendőrgyilkossági ügy gyanúsítottjává. A nyomok mind Franz felé mutatnak: az áldozattal köztudottan rossz volt a viszonya, az alibije gyenge, ráadásul a gyilkos fegyver éppen az ő jó bajor bicskája. Szorongatott helyzetéből az egyetlen kiút, ha komótosan nyomozgató kollégái helyett a saját kezébe veszi az ügy felderítését. 

Közben sajnálatos módon a szülői házban is belháború dúl: felbukkan ugyanis Paul, a Nagyi hetven évvel ezelőtti nagy szerelme…

Magistra, 2019

Eredeti cím: Grießnockerlaffäre

Negyedik részéhez érkezett Rita Falk által megalkotott páratlanul eredeti bajor rendőrről, Franz Eberhoferről szóló sorozat. Mivel a második rész után a sorozat búcsút intett magyar kiadójának – melyet nem fogok most megnevezni, de könnyű kitalálni –, és a harmadik-negyedik rész már az addig általam nem ismert Magistra Kiadónál jelent meg, elképzelhető, hogy további folytatásoknak is örülhetünk majd magyar nyelven is. Egyelőre semmilyen biztos információ nincs birtokomban további könyvekről, de reménykedni azért szabad, ez ugyanis egy terjedelmes sorozat, tizedik részének megjelenése hamarosan várható. Természetesen német nyelven, ugyanis a szerző ezen a nyelven alkot.

Aki még nem találkozott Franz Eberhoferrel és az ő meglehetősen sajátos történeteivel, az lightos, humorban gazdag krimi-sorozatot hagy ki. A részek önálló történetként is megállják helyüket, bármikor be lehet kapcsolódni, de kár kihagyni az előző három könyvet.

Valahol Bajorországban, egy Niederkaltenkirchen nevű festői falucskában él a rend bősz és utolsó sejtjéig eredeti őre: Franz Eberhofer. Büntetésből, ugyanis nagyvárosi ígéretes karrierjét egy sajnálatos eset lehetetlenítette el – ezt már tudják azok, akik nyomon követik a rend derék őrének történeteit, elmesélni nem fogom. Így szülőfalujában folytatja tevékenységét és nem is rosszul.

Természetesen most is jelen vannak a történetben családtagjai, akik pont olyan eredeti figurák, mint ő maga. Az aprócska Nagyi egy minidiktátor, apja füvet termeszt a ház mögött – igen “azt” a füvet! – és gond nélkül rá is gyújt valahányszor szükségét érzi, s epizódikusan jelen van bátyja, Leopold is, aki az egyetlen viszonylag “normális” a családban, de csak viszonylag. Nem csak a család tagjai tűnnek fel ebben az újabb türténetben, hanem a falu már ismert lakói is: a hentes, a víz-gáz buheráló, a kocsmáros, a fura polgármester, és természetesen Susi is, hősünk szexpartnere – bár a hölgy ennél sokkal több szeretne lenni.

Az Eberhofer család viszonylag nyugalmas életét egy idős férfi megjelenése dúlja fel, akiről kiderül, hogy a Nagyi régi szívszerelme, még a házasság előtti időkből. Ez bonyodalmakat és féltékenységet szül a családban, és meglehetősen kiszámítható az, hogy milyen szerepe is van Paulnak a Nagyi és a család múltjában.

Egyébként a történet a Nagyi temetésével indul, rendesen be is rezeltem, hogy elvesztettünk egy olyan színes karaktert, aztán kiderült, hogy tulajdonképpen nem Franz nagymamáját temették, hanem a Susiét.

S hogy a dolgok még jobban bonyolódjanak, a Landshut városi rendőrség (valamilyen formában ide tartozik Franz Eberhofer is) kiállhatatlan és túlbuzgó főnökét holtan találják egy parkolóban, nem sokkal azután, hogy Franz kissé helybenhagyta. Mi több, a rendőrfőnök torkát Franz bicskájával vágták el, tehát ő az első számú gyanúsított. Eberhofer szerint a fiatal és csinos özvegy a hunyó, akinek viszont sziklaszilárd alibije van. Mivel a landshuti kollegák nem igazán jeleskednek a bűnügy megoldásában, hősünk maga lát neki felgöngyölíteni az ügyet és tisztázni szerény személyét. Ebben szokás szerint segítségére van barátja és volt kollegája, Rudi, aki mostanában magánnyomozóként obszervál hűtlen férjeket s feleségeket, no meg a szerencse sem elhanyagolandó, mert annak is nagy szerepe van: jókor lenni jó helyen.

Minden kiszámíthatósága ellenére imádtam ezt a történetet is, mert szórakoztatott. Franz Ebenhofer, a rend páratlan őre annyira bunkó barom, hogy már imádnivaló. A történetet is ő maga meséli el E/1-ben, és fura vagy sem, ez most nem zavart, annak ellenére, hogy nem szeretem az ilyen típusú történeteket.

Hősünk ismétlődő napi rutinja sem zavart: napi körei kutyájával, mely után mindig tudjuk menni idő alatt teljesített és az esetleges késés okát is, a húsoszsemle-zabálások, a megszokott sörözések a falu kocsmájában, hogy mindig első a saját kényelme és gyomra, a bűnüldözés vagy a randi ráérős.

A könyv végén, ahogy eddig is, ott vannak a zseniális szakács Nagyi hamisítatlan bajor receptjei is. Lehet próbálkozni.

Ez egy fergeteges paródia, melyből sorozatfilm is készült. Sajnálatos módon a magyar közönség számára még nem elérhető. A bejegyzésben szereplő fotók is a Grízgaluska affér filmes változatából származnak.

Könnyű, szórakoztató történet, szaftos humorral és szellemes beszólásokkal. Azoknak ajánlom, akik szeretnének jót nevetni. Nagyon remélem, hogy nem hagy minket cserben a kiadó és további Franz Eberhofer történeteket olvashatunk. De ízlések és pofonok... 

Kapcsolódó bejegyzések:

Télikrumpligombóc

Gőzgombóc blues

Sertésfej al dente