A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 3., kedd

Kirsten Lobe – Párizsi macskajaj



Sikeres New York-i divatguru, aki szívtipró pasijával egy háromszintes tetőtéri lakásban éli a felső tízezer pazar életét. A szíve mégis üres még ha a szekrény roskadozik is a Gucci táskák súlya alatt hiányzik a mindent elsöprő szerelem. Egy napon búcsút mond eddigi életének, hogy valóra váltsa gyermekkori vágyát, és Puccini nevű macskájával, no meg a piperekészletével elköltözik Párizsba. A fény városában keresi azt a sármos franciát, aki gyermekei leendő apja lehetne, de minduntalan zsákutcába fut: megismerkedik a lezseren szexis Alexandre-ral, egyszerre randizik három Jean nevű férfival, és találkozik egy nős arisztokratával, aki a kitartott nő szerepét szánja neki…



Uplius-ház, 2007
Eredeti cím: Paris Hangover, 2006



Egy ideje vajúdok azon, hogy megírjam ezt a bejegyzést vagy sem, mert… nos, ennek több oka is van.
Sok éve megjelent könyv – kiadója már el is tűnt a könyvpiacról ebben a formában –, valamiért eddig nem került a kezembe, most is csak kölcsön kaptam azzal, hogy pont erre lenne most szükségem, mert vicces, szórakoztat és feldob a komolyabb témájú könyvek után. Ám legyen, gondoltam, a fülszöveg olvasása után ígéretesnek tűnt, és főleg egy olyan olvasmánynak, amin nem kell majd sokat gondolkodni. Nem egy rövidke kis szösszenet, de nem a mennyiség a fontos és belefogtam, annak ellenére, hogy már a borítója taszított.
Akik már többször is olvasták a bejegyzéseim tudják, hogy nem szoktam egy könyv borítójával cikizni – kivéve, ha annyira ronda és primitív, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Hát ez bűnronda és a primitivitás iskolapéldája. Olyan mintha a tipikusan szőke amerikai plázamacának félresikerült volna a plasztikai műtéte. (Szegény nem tudja, ha a plasztikai sebész várójában Picasso festmények lógnak a falon, onnan fénysebességgel teperni kell.) De, ugye, nem a csomagolás számít, hanem a tartalom, a fülszöveg pedig egy könnyed, kalandos, romantikus történetet ígért. A Moly címkéje felnőtt tartalmat is, bár én ezt sehol nem találtam meg.
Sosem hallottam a szerző nevét, ezért úgy ötven oldalnyi olvasás után, meggugliztam kicsoda-micsoda Kirsten Lobe. Volt divattervező (hallott valaki róla?), aki feladta a hivatását, hogy világpolgár legyen. Körbeutazta a bolygót és egyedül neveli gyermekét. Meg írt összesen három könyvet, ez az egyetlen, ami magyar nyelven is napvilágot látott, s nagyon jól van ez így.
Ekkor már megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon mennyi az, amit a saját maga által megélt kalandok közül a történetben felhasznált? Mert, ugye, a szerző és a hősnő személye kísértetiesen hasonlít. Kivéve talán azt, hogy a hősnő a kötelező bombázó szupernő, amit én a szerzőről nem mondanék el, de álmodni lehet, a történet fikció (gondolom többnyire) és a szépség relatív. A történetet is E/1-ben meséli el a hősnő, naplószerűen, összegzésként külön kiemelve egy-egy időszak csúcs- és mélypontjait
Térjünk rá akkor erre az újabb fikciós szupernőre.
Lauren Klein. Így hívják, de a szakmában a Klein név alatt fut, s a történet elején dobálózik is a nagy márkanevekkel, akikkel volt szerencséje együtt dolgozni. Mondhatni Klein az ő márkaneve.
Klein 34 éves, háromszintes lakása van New York szívében, döggazdag francia szeretője, egy Puccini nevű macskája és gardróbja dugig márkás cuccokkal – ezt többször is az olvasó tudomására hozza. Klein betegesen vonzódik mindenhez ami francia. Nagy álma, hogy egyszer majd Párizsban élhessen bohém festőként, lehetőleg egy döggazdag francia pasi oldalán, akivel majd együtt nevelgetik tökéletes francia-amerikai gyermekeiket. Nos, a döggazdag pasi adva van, ő maga a megtestesült tökély, illetve majdnem, mivel van egy aprócska hibája: nem akar gyerekeket. Kleinnek meg ketyeg a biológiai órája és a francia férfiak iránt érzett obszesszív ragaszkodásához még társul egy rögeszme: gyermeket akar.
Hogy miért gondolta, hogy mindez neki összejön ha átcuccol Párizsba, sosem értettem meg. Nincs azzal semmi gond, ha az ember lánya követi az álmait, de amit ez az elfuserált szőkeség művelt nem vicces volt, hanem szánalomra méltó. Azt ugyan el kell ismernem, hogy az elején volt néhány megmosolyogtató jelenet, de ezeken hamar túltette magát a szerző, és az egész történet átment a jősnő egyik ágyból a másikba való vándorlásába a tökéletes francia pasit keresendő.
A történet tele van következetlenségekkel. Hogy csak egyet említsek: Klein anyagi helyzete. Ha valaki magát sikeres divatgurunak állítja be, háromszintes lakásban él New York központjában és csak úgy, egy kósza gondolat hatására egy hét alatt átköltözik Párizsba,  akkor joggal feltételezhető, hogy némi pénz is van a bankszámláján. De Kleinnak nincs, csak hitelkártyái vannak, melyeket gyorsan le is nulláz. Állandóan a pénz, illetve annak hiánya miatt sír, viszont semmit nem tesz a jövedelemszerzés érdekében, hanem a saját művészetének szenteli idejét. Már amikor nem vásárolgat, partizik és sajnálja magát, hogy nincsenek barátai, és hogy a tökéletes pasik sem verik le egymást körülötte, bár eleinte minden potenciális jelölt maga volt álmai férfija.
Bevallom, hogy felén túl már csak lapozgattam, mert lényegében ugyanazok a dolgok ismétlődnek újra és újra, csak a soros ágyas személye más. 
Ez a legalja mindennek, amit az idén olvastam. Se stílusa, se nyelvezete, se humora. Az egyetlen említésre méltó dolog az a helyszínek leírása, Párizs hangulata, az olyan apróságok, amiket az ember nem igazán lát meg, ha turistaként elrángatják a város nevezetességei előtt.
Mazochistákon kívül senkinek nem ajánlom ezt a könyvet. Ha az én példányom lett volna, ki is teszem a kuka mellé, mert begyújtani még nem kell… de hát ízlések és pofonok…


2019. január 29., kedd

Samantha Vérant – Hét levél Párizsból, Az én francia családom


Hét levél Párizsból



Ha a történet nem lenne igaz, akár mese is lehetne. Mese a negyvenéves Samantháról, aki élete romjain ülve felidézi fiatalkora nagy találkozását Párizsban. 
Mivel nincs vesztenivalója, de van internetje, felkutatja azt a francia férfit, aki húsz évvel ezelőtt hét szenvedélyes szerelmes levelet írt neki, és amelyekre Samantha sohasem válaszolt.
És a románc újra indul.
Samanthának számtalan akadályt kell legyőznie, számtalan anyagi és érzelmi problémával kell megbirkóznia, mire elkövetkezik élete nagy napja: a francia-amerikai esküvő.
Húsz év, hét levél és egy életre szóló szerelem


Tericum, 2015
Eredeti cím: Seven Letters from Paris, 2014



Az én francia családom



Vegyünk egy francia férfit két kamaszkorú gyerekkel, adjunk hozzá egy amerikai lányt, rázzuk jól össze, és voila! Az eredmény egy francia-amerikai család, amelyet a szeretet, a kommunikáció és a jó étel tart össze. 
Samantha alig várja, hogy Franciaországban új életet kezdjen újdonsült francia férjével és annak két gyerekével. Ám alighogy landol francia földön, szembesül azzal, hogy az élet az új hazában messze nem olyan rózsás, mint ahogy azt korábban elképzelte. Meg kell küzdenie a francia bürokráciával, a kamaszodó gyerekekkel, a magánnyal, a honvággyal, a nyelvi és kulturális botlásokkal. 
Samantha nem adja fel, hisz a francia álomban, amely egy szép napon valóra is válik, és hősnőnk megtanulja, hogyan lehet boldog választott hazájában. 
A számos ínycsiklandó francia receptet is felsorakoztató, szívet melengető történet ott kezdődik, ahol a Hét levél Párizsból véget ért.


Tericum, 2017
Eredeti cím: How to Make a French Family: A Memoir of Love, Food and Faux Pas, 2017


Nem kedvelem az életrajzi írásokat és ez volt az oka, hogy a megjelenés után ennyi ideig mellőztem ezt a történetet. S az is hozzájárult, hogy Samantha Vérant neve teljesen ismeretlen volt a számomra, tehát miért is érdekelne engem egy idegen élettörténete? Mert ez a szerző élettörténete, bár saját bevallása szerint itt-ott változtatot a szereplők nevén – minek, ha úgyis a saját nevén ír és ismerősei egyből kiszúrják kiről-miről van szó. Samantha Vérantnak összesen három könyve jelent meg, a harmadik nem jelent meg magyar nyelven, angolul sem volt nagy siker a Goodreads szerint.
Nyilvánvaló, hogy ez a két könyv összetartozik, ezért is írok róla egyetlen bejegyzést. Meg azért is, mert külön-külön nem sok mondanivaló lenne. Ez egy könnyű, chick lit kategóriába tartozó történet – igen, a kettő egy egész történet –, mely szórakoztatni hivatott, miközben elmeséli, a negyvenes, válófélben levő amerikai Samantha hogyan fedezi fel húsz évvel korábbi európai utazásai során megismert férfi akkoriban írt leveleit – szám szerint hetet –, és veszi fel vele a kapcsolatot két évtized után. Erről szól az első könyv, a Hét levél Párizsból, és a szerző az olvasók rendelkezésére is bocsájtja őket.
Samantha reklámmenedzserként dolgozott, éppen elvesztette állását és újra semmilyen kilátás nincs, gyermektelen házassága romokban hever, adósságokban úszik. Gondol egy merészet, véget vet házasságának és hazaköltözik szüleihez, ahol kutyasétáltatásból próbál megélni miközben az internet segítségével újítja fel ismeretségét Jean-Luc-kel, akivel húsz évvel ezelőtt mindössze egyetlen napot töltött Párizsban. Az ő hibája, hogy kapcsolatuk megszakadt, hiszen a férfi hét levetet írt neki, ő viszont egyre sem válaszolt.
S akkor elérkeztünk magához Jean-Luc-höz, a sármos francia férfihez, aki a NASA francia megfelelőjénél dolgozik, abszolút pragmatikus, két lábbal a földön járó tökéletesség, két kamasz gyermek apja, maga is épp válófélben van és nyitott arra, hogy annyi év után ismét adjon egy esélyt a párizsi kalandjuk folytatásának, melyet Samantha visszaemlékezéseiből minden részletében megismerhet az olvasó. Samantha természetesen ismét Franciaországba repül, és újratalálkozásuk alkalmával vidéki utazáson vesznek részt. Kettesben. S döntenek kapcsolatuk új alapokra helyezéséről: összeházasodnak.
A második könyv, Az én francia családom már az új francia családról szól, hiszen Samantha az aki áttelepül az óceánon és új életet kezd a Vérant család tagjaként Jean Luc-kel és két kamasz gyermekével – a gyermekek a férfi egy előző kapcsolatából származnak, anyjuk a történet ideje alatt már nem él, tehát a férfi neveli őket. Őszintén leírja az új élet bürokratikus buktatóit, kezdve azzal, hogy mennyi és milyen dokumentumot kellett beszereznie csupán a házassági engedély megszerzéséért, egészen a tartózkodási engedélyig, hiszen – nagy meglepetésére –, ő Franciaországban bevándorlónak minősül.
Ez a rész elárasztott Jean-Luc népes rokonságával, sok-sok vidéki utazással, kamaszok problémáival és néhány elvesztett terhességgel. És receptekkel, tehát a gasztronómiai élvezetek kedvelői próbálkozhatnak a francia konyha remekeivel.
Őszintén szólva nem volt nagy szám ez a történet. Nem kedveltem a szerző stílusát, azt sem, ahogy eltúlozta azt a húsz évvel korábbi francia kalandot, melyből aztán újjáépítette az életét. Míg az első részben a saját kilátástalan helyzetét hangsúlyozza és szinte állandóan ezt a témát járja körül, a másodikban már a saját fényezése áll a történet középpontjában, azaz milyen remekül megoldja az összes felmerülő problémát. És Jean-Luc már hányingerkeltően tökéletes. Tehát összességében nem kedveltem ezt a történetet.
Viszont el kell ismernem, hogy nagyszerűen leírja hogyan érez egy olyan ember, aki a megszokott környezetétől és családjától távol kezdi újra az életét – és itt most nem a bevándorlók hadára kell gondolni, hanem azokra, akik külföldre mennek dolgozni, vagy netán házasság útján kerülnek a szerzőéhez hasonló helyzetbe. Ír a honvágyról, a más szokásokról, a magányról.
A másik dolog amit többször is kihangsúlyoz: A szeretet nem DNS kérdése. És ez így igaz, annak ellenére, hogy sokan bizony DNS kérdést csinálnak belőle. Samanthát zsenge korban elhagyta biológiai apja, és utána csupán néhányszor tűnt fel az életében, ezek a találkozások mindig csalódást okoztak. Számára az apafigura anyja második férje. Ezért is tudja fenntartások nélkül elfogadni férje gyermekeit.
Túl sok jelentéktelen részlettel teletömött történet az újrakezdésről. Akár jó is lehetett volna, ha valaki más, tapasztaltabb írja meg. Túl sok mindent akart közölni az olvasóval és ennek egy nagy katyvasz lett az eredménye. Úgy gondolom, hogy ezt az egészet egyetlen könyvben is meg lehetett volna írni. Én az biztos, hogy soha többé újraolvasni nem fogom… de hát ízlések és pofonok.



2018. október 20., szombat

Michelle Marly – Coco Chanel és a szerelem illata

Legendák övezik a 20. század egyik legjelentősebb tervezőjének életútját, melyeket hol maga, hol pedig a közbeszéd teremtett meg körülötte. Michelle Marly vállalkozott arra, hogy Coco Chanel  Chanel No 5 parfümjének megálmodásának eredjen nyomába, melyet egy lebilincselő életrajzi regény formájában örökített meg. A Kossuth Kiadó jóvoltából már magyar nyelven is olvasható regénnyel a Blogturné Klub négy bloggere kalauzol Titeket körbe a történetben. Ne feledjétek, az érdekességek és vélemények mellett, a turné végén a kötet egy-egy példányát is kisorsoljuk.




1919. Párizs. 
Coco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget.


Kossuth, 2018
Eredeti cím: Mademoiselle Coco und der Duft der Liebe, 2018




“Nem állítom, hogy regényem az egyedüli igazságot tartalmazza, a történet azonban – reményeim szerint – a lehető legközelebb áll a valósághoz. Mindazonáltal dramaturgiai okokból arra kényszerültem, hogy a cselekmény keretein belül bizonyos eseményeket lerövidítve vagy időben kissé eltolva jelenítsek meg. Könyvem ugyanis regény, nem pedig szakkönyv, és nem is kíván az lenni. Ezért arra kérem kedves olvasóimat, legyenek megértők velem, ha valahol esetleg hibára bukkannak benne.”
(Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata, Kossuth, 2018)

Nincs a világon ember – legalábbis nő – aki valamilyen formában ne hallott volna Coco Chanelről, hiszen könyvek, filmek, dokumentumfilmek szólnak a divat nagyasszonyáról. Bevallom, eddig egyetlen életrajzi jellegű írást sem olvastam Chanelről, nem kedvelem a műfajt, filmet viszont láttam többet is. Kedvencem a 2008-as Coco Chanel című tévéfilm, melyben Shirley McLaine alakítja az idős Chanelt.
Ugye nem kell elmonanom ki volt Coco Chanel és milyen szerepe volt a modern nő és a divat kialakulásában? A Chanel név nemcsak egy márka, hanem egy fogalom is. Rengeteg dolgot lehetne róla és nonkonformizmusáról mondani. Például ő már akkor is dohányzott, amikor még nem volt divatos megtenni - egyébként élete végéig láncdohányos volt -, hogy ő volt az első, aki nem törődött a szokásokkal és lovagláshoz férfi bricsesznadrágot húzott, aki megszüntette a 20. század elején trendi monumentális kalap-költeményeket és egy új, sokkal egyszerűbb és letisztultabb vonalat hozott divatba. Ez az új, egyszerűbb vonal az általa tervezett ruhákra is ugyanúgy érvényes volt, és a felsorolást hosszan folytatni lehetne, viszont két olyan dolgot alkotott, amivel beírta magát a divat történelmébe (és nemcsak): a kis fekete ruhát, aminek kötelezően ott kell lennie minden nő szekrényében, és a Chanel № 5 parfümöt.
Mint említettem, nem szeretem az életrajzi könyveket, mert általában száraz, adatokra és tényekre alapozó írások, és annak függvényében, hogy éppen ki írja őket és főleg kinek a megrendelésére, itt-ott még meg is szépítik a valóságot. Chanellel szemben viszont elfogult vagyok, tehát kétség nem fért hozzá, hogy ezt a könyvet akarom, hiszen nem igazán voltak ismereteim arról, hogy hogyan is született meg a parfüm ötlete. Persze, tudom, hogy mostanság szinte kötelező, hogy egy-egy divatház a saját neve alatt futó parfümkollekciót is piacra dobjon – hogy a celebekről már ne is beszéljünk –, de nem gondoltam, hogy ez már a múlt század húszas éveire is jellemző volt.
Ez a könyv a Chanel № 5 története, és nemcsak, hiszen szorosan kapcsolódik névadója egy életszakaszához. Azért csupán névadója, mert a parfümöt természetesen nem Coco Chanel alkotta, ő csupán kiválasztotta a neki megfelelő variánst a parfümőr által bemutatott minták közül. Az ötös számút, ami számára egyben jelzésértékű is volt, hiszen különös kapcsolata volt az ötös számmal és számára ez azt jelentette, hogy helyes irányba indult el. Megérzései helytállóak voltak, hiszen az általa megálmodott parfüm nemsokára századik születésnapját ünnepli majd.
Chanel számára a parfüm örök emlékeztető viharos szerelmére Boy Capellel. Úgy az illat összeállítása mint a csomagolás hosszú munka eredménye és természetesen jelentőséggel bír Chanel számára, tehát nem véletlen, hogy a dizájn mai napig változatlan maradt.
A történet ott kezdődik, amikor a hősnő tragikus balesetben elveszíti szerelmét, a Boy-ként ismert Arthur Capelt, akitől tulajdonképpen a parfüm ötlete is származik. Megismerhettem egy olyan nőt, aki a külvilág számára erős és határozott, de tulajdonképpen a karrierjén és anyagi jólétén kívül semmije sem volt. Családtagjait sorra elvesztette, szerelmei önzők voltak és soha nem kezelték egyenrangú partnerként, csupán saját céljaikra használták fel, többnyire anyagi lehetőségei miatt, hiszen ekkor Coco Chanel már tehetős és ismert divattervező volt. Megismertem azt a nőt, akinek a stílusáért a felső tízezer rajongott, de annyira azért nem, hogy őt is maguk közzé tartozónak érezzék, akit a bohém művészvilág csupán az anyagiak miatt tartott odatartozónak, azt a nőt, aki tulajdonképpen csak egy dolgot akart az élettől: hogy szeressen és viszontszeressék. Ezt viszont soha nem kapta meg, annak ellenére, hogy számos híres szeretője is volt: Arthur Capel diplomata, Igor Sztravinszkij, Pablo Picasso vagy Dmitrij Romanov nagyherceg. 
Nagyon kedveltem a történetet. Annak ellenére, hogy egy életrajzi jellegű írás, mely bizonyos korlátokat szab az írói szabadságnak, mégiscsak egy regény és a szerző stílusa élvezhetővé, izgamassá tette. Bár a szerző saját bevallása szerint a történet csak a parfüm körül forog és a múlt század húszas éveitől követi Coco Chanel életét, visszaemlékezésekből, szereplők közötti beszélgetésekből teljes képet kapunk arról, hogy kicsoda is Coco Chanel, honnan indult és hogyan lett belőle az aki.
Korhatár nélkül olvasható és mindenkinek ajánlom, mert szerzációs olvasmány – ez  nem egy habos-babos romatikus-erotikus mese, tehát aki olyasmire vágyik, az bele se fogjon... de természetesen ízlések és pofonok.
Személyes megjegyzés: a Chanel № 19 parfümöt  jobban kedvelem ötös számú elődjénél..

“A nőnek, aki nem visel parfümöt, nincs jövője”
Coco Chanel






Az életrajzi regényben számos 20. századi ikonnal, művésszel és ismert személyiséggel megismerkedhetünk, akik valamiféle kapcsolatba kerültek Coco Chanellel, akik közül játékunkhoz kiválasztottunk négyet. Az állomásokon találtok egy-egy rövid életrajzi leírást. A feladatotok, hogy kitaláljátok, kiről van szó, és a nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.




Spanyol képzőművész (1881-1973), író, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője. Nem tudott élni szerelem nélkül. Az igazi, a mindent elsöprő, legnagyobb szerelme, a festészet volt.








10. 20. - Betonka szerint a világ…
10. 22. - Szembetűnő
10. 26. - KönyvParfé



2018. október 10., szerda

Helen Pollard – Visszatérés a kis francia panzióba

   

Rózsakert 2


Helen Pollard Rózsakert című sorozatának második részével a Blogturné Klub három bloggere is visszatért a Loire-völgyi sikkes kis francia panzióba. Ha kiváncsi vagy ők mit gondolnak Emmy Jamiesonról és a panzió egyre bonyolultabb ügyeiről, akkor kövesd őket a turné során, és ha a szerencse is melléd áll, akkor tiéd lehet a kiadó által felajánlott könyv. 



Felhőtlen napsütés, bimbózó szerelem, egy pohár francia bor… mégis mi gond lehet?
Onnantól, hogy Emmy Jamieson hátat fordít régi életének, és elszegődik panzióvezetőnek barátja, Rupert mellé, a szőlőtől zöldellő francia vidék egy meseszép panziójába, a La Cour des Roses-ba, a kérdés már csak az, vajon hogyan boldogul új szerepében.
Emmy és Rupert a Loire-menti panzió fennállásának legkeményebb feladatával néz szembe: vészesen közelít a szeszélyes, ám annál öntudatosabb Thomson família hatalmas családi találkozója. A panzióban rövidesen mozdulni sem lehet majd a felfújható matracoktól és a kertben állomásozó lakókocsiktól.
Emmy felkészült a megmérettetésre, és szerencsére a jóképű, karamellszín szemű, félig francia könyvelő, Alain segítségében is bízhat. Arra azonban, hogy a La Cour des Roses-ban meztelenül járkál álmában egy híres utazási blog írója, ráadásul Rupert rosszmájú ex-neje is felbukkan, egyikük sem számít.
Glória nem tartja magában gonosz megjegyzéseit Emmy új szerepével, Rupert pénzügyeivel, sőt a gyanútlan Alainnel kapcsolatban sem. Ezzel pedig mindent fenekestül felforgat. Pedig Emmy már egészen beleélte magát, milyen csodás élet vár rá a véget nem érő napsütés, az igaz szerelem és a sok nevetés világágban. Vajon tényleg búcsút kell mondania az álmainak?


Könyvmolyképző Kiadó, 2018
Erdeti cím: Return to the Little French Guesthouse
Megrendelhető           Beleolvasó




Kedveltem az első részt, azt még jobban, hogy nem sokkal A kis francia panzió megjenése után máris kezembe foghattam a folytatást is. Isten tartsa meg a kiadó szokását, mert a Rózsakert sorozatnak még van egy harmadik része is, amit addig szeretnék elolvasni magyar nyelven, amíg emlékszem az első két rész szereplőire és cselekményére.
A könyv címe magáért beszél: Visszatérés a kis francia panzióba, mert tulajdonképpen ez történik. Miután az első könyvben történik az ami – akik olvasták már, azok tudják mi és miért – Emmy gondol egy merészet, feladja angliai életét, a biztonságot, amire szülei nevelték és Franciaoországba költözik, hogy majd Ruperttel közösen vezessék az ominózus panziót. Döntéséhez az is hozzájárul, hogy gyengéd érzelmeket táplál Alain, Rupert könyvelője iránt.
Emmy visszatérését mindenki örömmel fogadja és tévedésben van az aki azt hiszi, hogy mostantól minden a legnagyobb rendben van – vagy lesz –, mert a panzióban káosz uralkodik. Rupert egyszerűen képtelen kézbe tartani a panzió marketingjét, a foglalások áttekinthetetlenek, és ez nagyrészt annak a következménye, hogy ezeket a dolgokat mindig Glória, Rupert felesége intézte egy csak általa ismert rendszer szerint. És mint tudjuk, Glória éppenséggel Emmy exével pattant meg, hogy új életet kezdjen Angliában – bizarr vagy sem: pontosan Rupert angliai otthonában. Tette ezt azért, mert az ő álma nem a Rózsakert panzióhoz kapcsolódott, hanem a csillogáshoz, nagyvároshoz és mindahoz, amit az nyújtani tud neki.
A panzióban zajló élet számtalan megmosolyogtató epizóddal teszi színesebbé a történetet, bár ami azt illeti a Thomson-féle össznépi házassági évfordulót és annak szervezését kissé mintha túllihegte volna a szerző. De ez is megbocsátható és természetesen Glória rosszindulatának számlájára írható, hiszen ő hagyta teljes homályban Rupertet a panzió  kihasználtságát illetően.
Az sem borítékolható, hogy a panzióban minden tökéletesen fog működni Emmy érkezésével, hiszen vannak olyan emberek, akiknek semmi sem elég jó, és csak akkor érzik magukat jól, ha másoknak árthatnak. Tehát bármenyire is idilli az a környezet, ahol a történet játszódik, a szerző becsempészi a cselekménybe a napi gondokat is.
Ha az előző részben Nathan, Emmy exe próbálja magát visszakönyörögni a lány életébe, most Glórián a sor, hogy megjelenjen a panzióban és elvárja, hogy visszafogadják, mintha mi sem történt volna. Ez nem tesz jót sem Rupertnek, sem Emmynek, de még a baráti körüknek sem, hogy a panzió ügyeiről már ne is beszéljünk, mert Glória nemcsak azt várja el, hogy minden visszatérjen a régi mederbe, hanem a panzió ügyeinek vezetését is ismét magának akarja. S ha ez még mindig nem lenne elég, merő rosszindulatból olyan múltbeli titkokat fecseg ki, amelyek hatással vannak nemcsak Emmy és Alain bimbozó kapcsolatára, hanem Rupert és Alain munkakapcsolaton túlmutató barátságára is, Rupert érzelmi világát pedig alapjaiban rengeti meg.
A kialakult helyzetben Emmy sem érzi jó magát, és ehhez az is hozzájárul, hogy a visszautasítás miatt duzzogó exe is bekeményít, és Emmy egzisztenciája is bizonytalanná válik, hiszen közös anglia lakásuk bérbeadásából származó bevétele is elúszni látszik.
A szerző most is csodálatos tájleírásokkal kényeztetet el. Aki eddig még nem szeretett bele a Loire völgyébe, könnyen lehet, hogy ezután erős késztetést érez arra, hogy saját szemével lássa azokat a helyeket, melyeket a történetből ismerhetett meg.
Szórakoztató, könnyed olvasmány volt, de a megmosolyogtató epizódok mögött ott vannak az emberi érzések, a bajtásiasság, a barátság és természetesen a szerelem is, hiszen ez a történet nem csupán a Rózsakert panzióról szól, hanem egy egész kis közösségről.
Nagyon kedveltem és szívrepesve várom a trilógia záró részét, melyben – reményeim szerint – végre rendeződnek majd a dolgok. Nem merek arról álmodni, hogy még az idén boltokba kerül magyar nyelven, de jövőre hátha… 
Ajánlom mindazoknak, akik kiváncsiak arra, hogyan alakult a szereplők sorsa az első kötet után, és azoknak is, akik könnyed, vidám olvasmányra vágynak szerelemről, emberi kapcsolatokról, újrakezdésről.... meg ízlések és pofonok...




Kapcsolódó bejegyzés:





Helen Pollard története nyilvánvalóan Franciaországban játszódik, ezért nyereményjátékunk is ehhez a helyhez kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy olyan könyv fülszövegének részletét találjátok, melynek cselekménye Franciaországban (is) játszódik. A feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a keresett mű címét és szerzőjének nevét
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


"Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…"








10.10 - Betonka szerint a világ...
10.12 - Szembetűnő
10.14 - Könyvvilág




2018. szeptember 28., péntek

Sally Christie – A király kurtizánjai


A király kurtizánjai (The Mistresses of Versailles) 1



1730, Versailles. A francia udvarban már pletykálják, hogy XV. Lajos hét év után ráunt lengyel származású feleségére. Kezdődhet a versengés, kivel ossza meg az ágyát. Így indul a történelem egyik legbotrányosabb és legérzékibb szerelmi sokszöge, amelyben az öt Neslé nővér közül négy – a naiv Louise, az ambíciózus Pauline, az érzéki Diane és a dörzsölt Marie-Anne – végül mind a király szeretői lettek. 
Intrikák, féltékenységek, hatalmi játszmák, érzéki szenvedélyek és kegyetlen versengések – vajon mi volt a testvérek titka? Mit tudtak, ami évszázadok múlva is megdöbbenti és elvarázsolja a történészeket és a történelmi regények kedvelőit?


Lettero, 2018
Eredeti cím: The Sisters of Versailles, 2015


A Lettero Kiadó izgalmas és különleges történelmi romantikus regénnyel lepte meg olvasóit. A király kurtizánjai az azonos nevű trilógia indító kötete, bár az eredeti elnevezés A versailles-i szeretők (The Mistresses of Versailles) lenne, a kötet címe pedig angolból fordítva A versailles-i nővérek (The Sisters of Versailles), ami talán jobban is tükrözné mindazt, amiről a történet szól.
Különleges történet több szempontból is. Első sorban azért, mert a sok angolszász környezetben játszódó klasszikus romantikus fikció után végre egy Franciaországhoz kapcsolódó történetet kaptam. És azért is, mert a történet alapja a valóságban gyökerezik, valóban létezett személyekről szól, és mindaz amit a szerző az olvasói elé tár híven tükrözi egy olyan kor történéseit és életvitelét, amiről az átlagos olvasó keveset tud, mert valamiért nem annyira népszerű a szerzők és a kiadók körében.
Semmit nem tudtam sem a szerzőről, sem az általa írt trilógiáról, és igazándiból a 18. századi Franciaország történelmét is csak felületesen ismerem. A fülszöveg – és főleg a cím – alapján egy enyhén erotikus, könnyed olvasmányt vártam, mely cselekményének  túlnyomó része fikció. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen erotika itt még mutatóban sincs és ez bizony egy komoly történet, melynek központjában XV. Lajos francia király és szeretőinek népes serege áll.
Ebben az első részben a Mailly-Neslé nővérekkel ismertet meg a szerző, és meglehetősen szokatlan ahogyan teszi. Ugyanis a történetet maguk a nővérek mesélik el egyes szám első személyben, felváltva mikor melyik. A szerző betekintést enged a személyes levelezésükbe is, mely szintén sok olyan információt tartalmaz, melyet máshonnan nem kaphattam volna meg.
XV. Lajos - Hyacinthe Rigaud festménye (1730)
A Mailly-Neslé nővérek, mint XV. Lajos szeretői, nem annyira ismertek az utókor számára, mint például Madame de Pompadour vagy du Barry grófné, de valójában is éltek és egy kivételével valamennyien a király szeretői voltak. Nem, nem egyszerre, nem volt semmilyen csoportos hancúr, hanem rendre egymást váltották a király ágyában. Előbb a naiv Louise, majd az ambiciózus Pauline, az életvidám Diane és végül a számító Marie-Anne. Az ötödik Mailly-Neslé lány, Hortense, csak azért nem, mert ő nem akarta.
A történetben egy olyan fiatal uralkodót ismertem meg, aki csupán egy kirakat-figura, hiszen igazándiból de Fleury kardinális kormányoz, Lajos minden döntése, politikai húzása a kardinálistól származik, maga az ötlet is, hogy a mélységesen vallásos felesége mellett király állandó szeretőt tartson. Mi több, ő az aki az első szeretőt kiválasztja az addig példamutatóan hűséges Lajosnak a naiv Louise személyében. 
Azon túl, hogy minden részletében megismerhető a király szerelmi élete, a szerző átfogó képet nyújt a 18. századi francia arisztokrácia életéről, a királyi udvarról – mert a cselekmény vagy ott játszódik, vagy kapcsolódik Versailles-hez és mindahoz, amit az jelent –, az ezzel járó intrikákkal, elrendezett házasságokkal, titkos szövetségekkel. S nem utolsó sorban kis divatkalauzt is kaptam, hiszen részletes leírások vannak arról, hogy éppen mi számított divatosnak az udvarban.
Kedveltem a történetet. Nem is nehéz megkedvelni, hiszen a szerző olvasmányos stílusa nagyonis lehetővé teszi, hogy az ember lánya belefeledkezzen az olvasásba. És mert az ilyen-olyan leírások mellett állandóan történik valami, bár, ami azt illeti, néhol túlságosan is részletező volt. Nagyon remélem, hogy magyar nyelvű folytatásaival is meglep a kiadó, hiszen a következő kötetek továbbra is XV. Lajos udvaráról szólnak és valószínűleg ismét részesei lehetünk az udvari élet minden aspektusának, nem csupán a király szerelmi életének boncolgatásában. Annál is inkább, mivel a második kötet a király Madame de Pompadourral, a harmadik pedig du Barry grófnéval való viszonyát mutatja be és mindkét hölgynek nagy befolyása volt úgy a király magánéletére, mint annak politikai döntéseire. Nagyobb, mint a Mailly-Neslé növéreknek együttesen.
Gondolom, a trilógia megírását titáni kutatómunka előzte meg, mert Sally Christie hitelesen mutatta be kort, a szereplőket, s mint már jeleztem, mindezt nagyon olvasmányosan tette. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmi regényeket, azoknak is akik már beleuntak az angol lordokról, ladykről szóló  nagyon romantikus fickiókba, de ahogy mondani szoktam: ízlések és pofonok…




A trilógia további részei, egyelőre csak angol nyelven:


2. The Rivals of Versailles, 2016

3. The Enemies of Versailles, 2016






2018. augusztus 15., szerda

Madeline Hunter - A szélhámos szerető



Fairbourne kvartett 3



Kémkedik-e a franciáknak Marielle Lyon, vagy sem? – Kendale vikomtja már jó ideje szeretné ezt megtudni. A választ bárki felfedezheti Madeline Hunter újabb történetében, mely a General Press Kiadó által megjelentetett Fairbourne-kvartett harmadik része.
Ezzel a történettel indul újabb turnéra a Blogturné Klub négy bloggere, és őket követve versenybe lehet szállni a könyv egy példányáért.



Gavin ​Norwood, Kendale vikomtja, az egykori bátor katona nem hagyta volna ott a sereget, ha egy szörnyű családi tragédia nem kényszeríti erre. A megannyi csatát megjárt férfi mindenkinél jobban tudja: egyetlen franciában sem szabad megbízni. Egy francia asszonyban pedig különösképp nem. Társaival együtt fel is állít egy megfigyelőkből álló hálózatot, hogy leleplezze a hazája ellen ármánykodó kémeket. Így kerül a látószögébe a törékeny és titokzatos Marielle Lyon, aki Franciaországból Angliába menekült, és egy kivégzett gróf unokahúgaként mutatkozott be. Ezzel óhatatlanul felhívta magára a figyelmet, sőt szárnyra kelt a pletyka, miszerint a franciáknak kémkedik. A valódi szándékait azonban csak igen kevesen ismerik… A bosszúvágytól égő lord mindenre hajlandó, hogy célt érjen – még arra is, hogy a csábítás játékát űzze az asszonnyal. De vajon végül ki fog elcsábítani kit? A szépséges és ravasz Marielle a lordot, vagy a sármos, délceg vikomt az asszonyt? 
A Fairbourne-kvartett harmadik részében Madeline Hunter az ármánykodás, a szenvedély és a szerelem kanyargós útjain vezeti végig a szereplőit, akik az igazság és önnön boldogságuk keresése közben kénytelenek lesznek ráébredni: sokszor nem minden az, aminek látszik.


General Press, 2018
Eredeti cím: The Counterfeit Mistress, 2013



Kvaretett, úgy mint négy részből álló sorozat. Dícséretes módon ennyiből is áll minden további kiegészítő novella és folytatások nélkül, ami lassan a szokatlan ketegóriába esik, hiszen azok, akik sokat olvasnak tisztában vannak az aktuális trenddel, amikor a siker mámora előhozza a folytatás folytatásának folytatását, és ez nem mindig örömteli esemény az olvasó számára.
Nem vagyok a szerző rajongója, ettől függetlenül mindig szívesen olvasom írásait és a Fairbourne sorozata talán még jobban is tetszik mint az ezt megelőző Virágritkaságok.
A sorozat előző részeiben már megismerkedtünk Emma Fairbourne-nel (most Southwaite grófné) és barátnőjével, a non-konformista Lady Cassandrával, aki most már Lord Ambury felesége. A sorozat rajongóinak természetesen ismerős A szélhámos szerető hősnője is, Marielle Lyon, hiszen ő az, aki a Franciaországból menekülő arisztorkácia ékszereit diszkréten a Fairbourne aukciósházba vitte az előző részekben, anyagiakhoz juttatva ezzel honfitársait.
Marielle Lyon az a fajta nő, aki – bár egy elhunyt francia gróf unokahúgának mondja magát – nem veti meg a munkát, és az aukciósházbeli jutaléka mellett még egy nyomdának is besegít, ezzel több, hasonló helyzetben levő nőnek is munkát adva.
Csakhogy van egy másik foglalatossága is, melyet titokban űz és mellyel már réges-régen felkeltette Kendale vikomtjának figyelmét, mert a vikomt meg van győződve róla, hogy a fiatal nő a franciáknak kémkedik. Ez pedig kapitális bűn akkor, amikor Franciaország lassan a fél világgal háborúban áll és Napoleon épp hatalomra tör.
A vikomt hosszú ideje követi Marielle-t, mert mindenképpen bizonyítokot akar arra, hogy a nő a franciáknak dolgozik, mi több, arra is, hogy a pletykák igazak, és Marielle nem az akinek mondja magát. A leleplezésre személyes oka is van, hiszen mielőtt nemesi címét megörökölte volna, ő maga is a hadsereg kötelékében szolgált és bajtársait – köztük lejobb barátját is – egy francia nő árulása miatt vesztette el. A nyomozás-követés külön pikantériája az, hogy Marielle többnyire tudja, hogy követik, hiszen ezért nevezi magában Jóképű Ostoba Férfinek a vikomtot.
Ez a könyv kettejük története, mely kiszámíthatóan boldog végkifejletbe torkollik, De addig is egy szövevényes-csavaros-izgalmas cselekménnyel találja szembe magát az olvasó, mely talán egy kicsit túl volt bonyolítva az én ízlésemnek.
Mit mondhatnék a főhősökről? Egy angol nemes katonai merevsége szemben egy francia nő frivolságával. Mindketten makacsok, önfejűek, titkolózóak... és rendesen elbeszélnek az igazság mellett, különösen Marielle. Előttük csak a kitűzött cél lebeg – természetesen mindegyiküknek a sajátja – és a cél eléréséért szinte mindenre képesek. Ehhez hozzájárul az egymás iránt érzett testi vonzalom, ami némi erotikát is hoz a történetbe, diszkréten, olyan klasszikus-romantikus módon. Engem kimondottan szórakoztatott, amikor a vikomt gyorstalpaló tanfolyamon vett részt szeretőtartásból.
A történetben epizódikusan feltűnnek az előző részek szereplői is és, ha nem tévedek, felvezetődik a sorozat zárókötetének témája is, hiszen a cselekmény során többször is megjelenik Southwaite gróf szerencsejáték-függő húga, Lydia, és Penhurst hercege, aki rangját kihasználva hasznos tanácsokkal, vagy éppen értékes figyelmeztetésekkel segíti a vikomt személyes bosszúhadjáratát. Ennek a résznek magyar nyelvű megjelenésére nagy valószínűség szerint a jövő évig várnunk kell.
Kellemes olvasmány volt, annak ellenére, hogy nem kedveltem annyira, mint az előző részeket. A klasszikus-romatikus történetek és a szerző rajongóinak kötelező olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...






A sorozat magyar nyelven is elérhető részei a General Press Kiadó gondozásában:

1. A csendestárs, 2015
The Surrender of Miss Fairbourne, 2012

The Conquest of Lady Cassandra, 2013





Mivel Kendale vikomt lételeme a nyomozás, játékunk is ehhez a foglalatossághoz kapcsolódik. A blogturné minden állomásán  a filmvászon egy-egy híres  nyomozójának fotóját találjátok. A feladat egyszerű: a Rafflecopter megfelelő dobozába írjátok be a karakter nevét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.








08.15 - Betonka szerint a világ…
08.19 - Dreamworld
08.21 - Insanelife