2018. május 22., kedd

Sarah Morgan – Csoda az 5. sugárúton

New Yorkból szeretettel 3


Imádja a karácsonyt Eva Jordan, a menthetetlenül romantikus gasztroblogger. A mostani azonban másmilyennek ígérkezik, mint az eddigiek: ezt egy luxuslakásban fogja tölteni New York legelőkelőbb részén, az Ötödik sugárúton – átmenetileg ugyanis házvezetőnői munkát vállal Lucas Blade-nél, a sikeres krimiszerzőnél. Megpróbálja széppé varázsolni az ünnepet a mogorva, titokzatos, bár bizsergetően vonzó férfi számára, de a feladat minden, csak nem egyszerű…
Utálja a karácsonyt Lucas Blade, és idén sem kér belőle. Mivel közeledik felesége halálának évfordulója és egy fontos határidő, a férfi bezárkózik a lakásába. Nem akar karácsonyfát, süteményt és angyalkákat, nem akar ünnepi hangulatot – egyet akar: azt, hogy hagyják nyugodtan dolgozni. Egy hatalmas hóvihar miatt azonban kénytelen hosszabb ideig elviselni Eva, a szép és bohókás házvezetőnő társaságát. S ahogy telnek a napok, kezdi visszanyerni hitét a boldogságban…


Harper Collins, 2018
Eredeti mű: Sarah Morgan – Miracle on 5th Avenue, 2016



„A napsugár légy, ne az eső!”*

A New Yorkból szeretettel sorozat soron következő harmadik részének örülhetnek a szerző rajongói. Maga a sorozat hat részből és két nyúlfarknyi kiegészítő novellából áll. Ugye eddig mindig a három barátnőről volt szó, s mivel a ebben a részben Eva történetét is megkaptuk, nem tudom hogy kikről szólnak majd a folytatások. Azt sem, ha a kiadó tervezi-e a megjelentetésüket.
Őszintén, nem igazán emlékeztem arra, hogy a sorozat első két része miről szólt, pedig mindkettőt olvastam megjelenésükkor. Ettől függetlenül belefogtam a történetbe és szerencsére visszajöttek az előző részek történései is, hogy teljes lehessen a kép.
Kicsit rossz ennek a hatmadik résznek az időzítése, hiszen egy karácsonyi történetről van szó, és azért május végén a nyárra szeretnék hangolódni, nem a télre, hóra és mindarra, amivel a karácsonyi herce-hurca jár.
Már a fülszöveg elárulja, hogy a Magic Word nevű szolgáltatásokat nyújtó cég harmadik és egyetlen facér társtulajdonosa – a gasztroblogger Eva –, megbízást kap, hogy a híres krimiszerző lakását karácsonyi díszbe borítsa, mire az hazaérkezik Vermontból, ahol a nagy nyugalomban legújabb bestsellerét írja. A megbízás az író nagymamájától származik, akivel már a sorozat első részében is találkozhattunk. S Eva oda is megy az 5. sugárúton levő kéglihez, ami még véletlenül sem üres, hanem maga a nagy író bújkál benne családja, ügynöke és kiadója elől. És nem ír, hanem whiskey-be fojtja bánatát. Eva kisasszony, pedig ahelyett, hogy elvégezné azt, amiért megfizették és húzna mint a vadludak, az első hívó szóra betelepszik a lakásba és kéretlenül is osztja az észt. New Yorkban járszódik a történet, az Isten szerelmére! Olyan nincs, hogy egy ekkora világvárost a havazás teljesen megbénítson és hősnőnk ne tudott volna hazamenni, ha olyan nagyon akar. Értem én, hogy a nagy írónak kellemetlen emlékei vannak a havazás miatt és hogy mindenről felesége halála jut eszébe, de viselkedése már-már fóbikus, mintha minden egyes emberre halál várna, amennyiben télvíz idején, karácsony környékén kimerészkedik az utcára.
Nem feszegetem tovább a történet cselekményét, úgyis mindenki tudja mi lesz a vége. Csupán addig el kell viselni a kicsit sem szimpatikus, viszont annál akaratosabb hősnőt, aki kéretlenül beleavatkozik házigazdája életébe, leveleit saját kénye-kedve szerint válaszolja meg, ígéreteket tesz és meghívásokat fogad el a nevében, anélkül, hogy ezt az íróval előzetesen megbeszélné. Teszi mindezt azért, mert ő így látja helyesnek, vagy mert épp ő akarja elkísérni az illető urat a rendezvényre. S mivel ő maga vegetáriánus, erre kényszeríti a házigazdát is.
Akárcsak az előző részek esetében, ennek is minden fejezete egy-egy, a szereplők valamelyikétől származó, aranyköpésnek eladott vásári bölcsességgel indul... mint az alábbiak és hasonló társaik:

„Rengeteg hal van a tengerben, de nem sokra mész vele, ha New Yorkban laksz.” - Eva
„A béka mindig béka, és még véletlenül sem elvarázsolt herceg.” - Frankie
„Nehéz időkben gondoskodj róla, hogy a rúzsod tűzvörös, a szempillafestéked pedig vízálló legyen” - Paige
„Egy jó barát olcsóbb, mint egy terápia” - Frankie
„Szeresd az életed, mert csak ez az egy van belőle.” - Eva
“A kevesebb több – kivéve, ha szerelemről vagy csokoládéról beszélünk” –Eva*

Nem kedveltem a történetet és ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a hősnője egy szikrát sem volt szerethető, az egész karácsony köré írt történet erőltetett volt és annyira messze állt a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Vártam azt a bizonyos csodát, ami sehogysem akart jönni, csupán az előre borítékolható történéseket kaptam. Untatott, idegesített a hősnő, nem is értem miért olvastam végig. Ennek fényében erősen meggondolom, ha a folytatásait magamévá teszem – amennyiben a kiadó megjelenteti őket –, de természetesen ízlések és pofonok...

 * Sarah Morgan – Csoda az 5. sugárúton, HarperCollins, 2018



A sorozat magyar nyelven már megjelent részei:


Sleppless in Manhattan, 2016

Sunset in Central Park, 2016







További, angol nyelvű részek:


4. New York, Actually - 2017

5. Holiday in the Hamptons - 2017

6. Moonlight over Manhattan - 2017