2018. május 4., péntek

Catherine Anderson – Szederhold

Mystic Creek 3


A General Press Kiadó gondozásában, csodás borítóval jelent meg Catherine Anderson legfrissebb regénye, a Szederhold. A Blogturné Klub három bloggere eredt a szerző új romantikusának nyomába. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát!



A sikeres rodeóügynök, Ben Sterling sok év után belefáradt a szakmájával együtt járó állandó utazgatásba. A vándoréletet feladva, a farmjára költözik, gazdálkodásba kezd, és a testvérei nyugodt mindennapjait megirigyelve már a családalapításon gondolkodik. A jóképű cowboy kedvére válogathatna a város szépségei közül, érdeklődését azonban kizárólag a helyi kávézó új tulajdonosa kelti fel. Az egyetlen személy, akinek a rokonszenvét úgy tűnik, nem könnyű elnyernie.
Sissy Sue Bentley keményen megdolgozott azért, hogy önállóan boldoguljon az életben. Büszke a kis kávéházára, független és határozott nő, akinek sem az üzleti, sem a magánéletében nincs szüksége férfi segítségére. A gyermekkor nehéz évei után kamaszkori próbálkozásai is tovább erősítették keserű tapasztalatát, miszerint "az erősebb nem" képviselői csak bajt hoznak az életébe. Véleménye egészen Ben érkezéséig megingathatatlannak látszik. De vajon felülírhatja egyetlen pozitív találkozás a korábbi évek fájdalmas emlékeit?
Catherine Andersonnak a romantikus kisvárosban, Mystic Creekben játszódó regényéből megtudhatjuk, mi mindenre képes egy talpig férfi, ha igazán szeret.

General Press, 2018
Eredeti mű: Catherine Anderson – Mulberry Moon



“– Hát az jó, mert szederhold van.
Sissy egészen átlagosnak látta a holdat.
– Az meg mi?
– A szeptemberi telihold. Régi indián név.
– Furcsa. Ha jól tudom, a szeder júniusban érik.
– Igen, de az indiánok megerjesztették, és bort készítettek belőle, amihez aztán szeptemberig nem nyúltak hozzá. Az erjesztéshez szükséges időt úgy állapították meg, hogy kivárták a szeptemberi teliholdat.” *

Nem mondanám, hogy a szerző nagy rajongója vagyok, hiszen nem igazán olvastam a műveit, annak ellenére, hogy egy nagyon termékeny íróról beszélünk, és a General Press Kiadó évek óta rendszeresen jelenteti meg az írásait. Valamiért mindig mellőztem a könyveit, és csupán tavalyelőtt kezdtünk ismerkedni, amikoris a Kendrick-Coulter-Harrigan sorozatát egy szuszra el is olvastam és utána következett a Mystic Creek, melynek harmadik része ez a történet.
Természetesen ez is egy szerelmi történet, mely az idilli Mystic Creekben játszódik, ahol a tél mindig kemény és mindig korán s váratlanul érkezik, bármennyire is készülnének rá a lakók. Azért hangsúlyozom ezt ki, mert a télnek, és főleg a jégnek fontos szerepe van a történetben, rengeteg megmosolyogtató helyzetet hozva létre. De akik képben vannak a sorozattal, azok számára nem újdonság ez, bár eddig nem volt semmi vicces a hóban, hidegben s jégben.
A történet központjában Sissy Bentley áll (és nyolcvan csirkéje), aki nehéz gyermekkor után egyedül próbálkozik boldogulni a világban. Alkoholista apjától és tehetetlen, szinte közömbös anyjától menekülve kerül a kis  településre, ahol mennyei mannaként jön a váratlan örökség. Sosem ismert nagynénje ugyanis ráhagyja a Katlant, a városka házias jellegű kifőzdéjét. Ebbe a kifőzdébe jár időnként étkezni a történet férfi főhőse, Ben Sterling, akinek tetszik a lány, csakhogy Sissy kicsit sem pontozza közeledési kísérleteit. Kettejük története akkor kezdődik el, amikor a lány csirkéi úgy gondolják, hogy tesznek egy városnéző túrát.

Kot-kot-kot. Amikor hátrafordult, kikerekedett a szeme a döbbenettől. Az utcán egy fehér tyúk haladt kelet felé. Persze nem ez volt az első furcsaság, amit Ben Mystic Creekben látott. Egyszer egy borz csatlakozott a függetlenség napi felvonuláshoz, és valahányszor fenyegetően megemelte a farkát, kiürült mögötte a járda. Nemrégiben pedig egy fekete medve csámborgott végig az East Mainen, majd valahogy átnyomakodta magát a Jake, a pék lengőajtaján, és felfalta az összes péksüteményt, miközben a tulajdonos a hűtő mögött rettegve várta, hogy megérkezzenek a rendőrök.” *

S ha már a szereplőről esik szó, akkor el kell mondanom, hogy bizonyos sablonosság fedezhető fel a sorozat részeiben. Eddig minden esetben egy rendezett családi háttérből származó férfi (ugye, a Sterling családról beszélünk) sietett a zavaros körülményekkel küszködő női főhős segítségére. De így van ez jól, szeretjük a hősöket – főleg ha mutatósak is –, és ha minden egyszerű és nagyszerű lenne, akkor a történet is lapos maradna. Sissy viszont... nem is tudom. Kedves, szerethető, szív szakad meg olyan dolgokon ment keresztül, de néha olyan infantilis – hogy nem mondjam azt, hogy bugyuta.
Abszolút kiszámítható, hogy a végére a két főszereplő egymásba szeret és megkondulnak majd az esküvői harangok, csakhogy amíg oda eljutunk a történet tartogat még néhány meglepetést, és nem mindig a kellemes fajtából. Például feltűnnek Sissy szülei. Külön-külön. És az akit mindig is apjának ismert, és akinek agresszívitása és alkoholizmusa tönkretette gyermekkorát, ismét bepróbálkozik.
Lényegében az is elmondható, hogy van egy fajta egyensúly a targédiák és a humor között, hiszen a nehéz sors és kellemetlen történések mellett rengeteg humoros helyzettel is rendelkezik a történet.

“…– Ööö, Sissy, mondanom kell valamit. Öt tyúkod hamarosan fura hangokat fog majd kiadni. De ne aggódj miatta! Ez teljesen normális jelenség, mivel kakasok.” *

Ez egy nagyon állatcentrikus történet, hiszen Sissy nyolcvan csirkéje mellett (az egyik kakasát Margitnak hívják – és ez azért sokat elmond arról, hogy Sissy mennyire van otthon a baromfi-témában) fontos szerephez jut még Ben ausztrál juhászkutyája, Füge, egy kleptomániás bozótpatkány és egy leharcolt kiscica, amit az elaltatástól mentenek meg – mellesleg ezen is jót lehet derülni.
Kedvelhető, vérbeli kisvárosi történet, amit első sorban a szerző rajongóinak ajánlok és mindenki másnak, aki vevő egy keser-édes, pörgős, romantikus történetre. De természetesen ízlések és pofonok…


* Catherine Anderson – Szederhold, General Press, 2018


A Mystic Creek sorozat magyar nyelven megkelent részei a General Press Kiadó gondozásában:


1. Szélbe írt sorok, 2016
Silver Thaw, 2015

2. Rügyfakadás, 2017
New Leaf, 2016







További részek, egyelőre csak angol nyelven:


4. Spring Forward, 2018

5. Strawberry Hill - várhatóan 2018-ban

A könyvben fontos szerep jut a kutyáknak, így a kötethez tartozó nyereményjátékunkban is ők kerülnek fókuszba. Minden állomáson találtok egy-egy jelenetfotót, ami olyan könyvadaptációból származik, melyben a kutya kiemelkedő szereplő. A feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik filmről van szó. De a csavar most következik: nem a film címére, hanem a film alapjául szolgáló könyv szerzőjére vagyunk kíváncsiak, az ő nevét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába. Játékra fel!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.






05.04. - Betonka szerint a világ…
05.06. - Szembetűnő
05.08. - Angelika blogja