2018. január 17., szerda

Sophie Jackson - Egy őrült pillanat


Egy font hús 2.5



Kat Lane soha nem hitte volna, hogy beleszeret egy börtöntöltelékbe. Ám a sors útjai kifürkészhetetlenek. Most, immár Carter párjaként, az esküvőre készülődik.
Carter egyre vívódik: képesek lesznek megbirkózni a házasság, a család és a munka nehézségeivel… és ugyanakkor életben tartani a szenvedélyt is? S vajon hogyan fogja megállni a helyét apaként ő, aki mostoha körülmények között nevelkedett?
És hogyan alakul a barátja, a drogfüggő Max sorsa, aki találkozott Grace-szel, de el is idegenítette magától a lányt. Van még reményük a közös jövőre?


Libri, 2017
Eredeti mű: Sophie Jackson – Love and Always, 2015, Fate and Forever, 2016



Nyilvánvaló, hogy ez egy kiegészítő novella, amiről azt is el bírom képzelni, hogy a könyv megjelenése előtt kihúzott részekből állt össze, de ez semmit nem von le az értékéből. Tulajdonképpen a sorozat két kiegészítő novellája egy kötetben, de mindkettő középpontjában nagyjából Carter és Kate áll, tehát nem zavaró, hogy a magyar rajongók egyben olvashatják, annak ellenére, hogy eredetileg más-más rész után következtek.
Aki ismeri a szerző Egy font hús sorozatát, az minden bizonnyal ennek a kis szösszenetnek is örül, mert ismét betekintést kaphat Carter és Kate történetébe. Őket a sorozat első, címadó részéből ismerjük és nálam az a rész vitte a pálmát. Kéretik nem félreérteni, minden rész a maga módján érdekes és kedvelhető, és más-más érzékeny témát érint a nyilvánvaló szerelmi történet mellett.
Carter és Kate párosa nálam abszolút kedvenc, mert egy olyan időszakban jött a történetük, amikor a könyvpiac telítődve volt  a “Szürke” jelenség ilyen-olyan variánsával, amikoris adott volt a lelki traumákat cipelő dögös milliomos és az átlagos, de annál tehetségesebb leányzó, kapcsolatukat pedig a statisztikai áltagtól eltérő szexuális preferenciák jelelmezték. Az Egy font hús és szereplői semmiben sem hasonlítottak a sablonhoz, tehát kész felüdülést jelentettek.
Senkinek nem kell elmesélnem kicsoda Carter és Kate, a sorozat kedvelői minden bizonnyal nálam is jobban tudják.
Az első részben az eljegyzési partira vagyunk hivatalosak, ahol a bordogságtól szárnyaló házasulandókra csupán Kate anyja ereget sötét fellegeket, ugyanis a mélységesen hagyománytisztelő és tehetős hölgy nehezményezi, hogy Carter nem tőle kérte meg lánya kezét. Ez azért fura a 21. században, különösen, hogy Kate független, felnőtt nő, akinek nincs szüksége engedélyre senkitől. Én ezt úgy értelmeztem, hogy inkább azt nehezményezte, hogy egy ilyen fontos dologban nem kérték áldását a frigyre, nem kérték véleményét és emiatt kissé kivülállónak érezhette magát. De ez egy személyes vélemény, akár tévedhetek is, mert ugye Kate anyja nem egy mimóza-lelkületű nőszemély.
Miután túl vagyunk az eljegyzés bejelentésén, a partin, a barátok ugratásain és némi pikáns, lepedőszaggató összebújáson, a folytatásban európai nászútjukra is elkísérhetjük hőseinket, ami rendben is van, csak nekem erre nem igazán volt ígényem. De nászút előtt még egy szösszenetnyi ízelítők kapunk Max és Grace sorsának alakulásából is, mert miért ne? Talán jobb lett volna ezt a sorozat harmadik része előtt megjelentetni, mert a Rileyra tett utalások inkább felvezetik a következő részt, mint kiegészítik azt.
Természetesen nagyon jó volt ismét találkozni a kedvenceimmel és a történet remekül fel is dobta üres estémet, csak kevés volt. Kedvelem a szerző stílusát, azt, ahogy finom humorral elveszi a dolgok élét. Nagyon szeretnék más Sophie Jackson könyvet is olvasni, de erre ki tudja mennyit kell várni. S az ízlések, meg a pofonok…


A sorozat részei a Libri kiadónak köszönhetően:

1. Egy font hús, 2016
A Pound of Flesh

An Ounce of Hope

A Measure of Love