2017. október 22., vasárnap

Laurelin Paige - Utolsó csók

First and Last 2


SZENVEDÉLYES JÁTÉK, SÖTÉT VÁGYAK, VESZEDELMES TITKOK
Emily Wayborn már döntött. Igaz, hogy nem bízik a szívdöglesztő és veszedelmes Reeve Sallisben, ám ő az egyetlen férfi, aki meg tudja adni neki, amire szüksége van. Reeve mellett Emily végre önmaga lehet. A dúsgazdag szállodatulajdonos azonban a titoktartás mestere, Emily pedig hiába keresi a válaszokat, valaki mindig egy lépéssel előtte jár
Emily lassan kifut az időből, már nem hisz sem barátságban, sem szerelemben. Meg kell hoznia egy képtelen döntést, melynek következtében vagy sértetlen marad a szíve vagy menthetetlenül összetörik.
Laurelin Paige új sorozata még forróbb, érzékibb és veszedelmesebb, mint a világszerte sikerlistás Fixed-regények.


Libri, 2017
Eredeti mű: Laurelin Paige – Last Kiss, St. Martin’s, London, 2016


Laurelin Paige nem igazán a kedvenc szerzőm, annak ellenére, hogy a First and Last sorozata magasan jobb, mint a korábban olvasott Fixed. Valójában el sem olvastam volna ezt a könyvet, ha az Első érintés nem a nagy durranással végződik és nem tesz kiváncsivá.
Akik ismerik már az első részt, azoknak nem újdonság amit mondok/írok. Emily és Amber, a két kebelbarátnő, tizenéves koruktól a kitartott nő szerepében tetszeleg. Ez a megélhetésük és nem igazán számít mit vár el a kitartójuk tőlük, ők benne vannak és többnyire mindketten. Éveken keresztül működik ez a felállás, mikor ráunnak egy férfire, vagy az túl közel kerülne hozzájuk, akkor továbbállnak. Egészen addig, amíg Emily ki nem száll a buliból és más megélhetőség után néz. Évekig nem is tudnak egymásról, míg egyszer Emily egy fura üzenetet kap Ambertől az anyja üzenetrögzitőjére mondva, és a fura üzenet azt jelenti, hogy Amber bajban van. 
Emily azonnal  régi barátnője keresésére indul, magánnyomozót is fogad és így ismerkedik meg Reeve Sallisszal, a görög származású milliomossal, aki természetesen fiatal és vonzó is, mert hogyan is lehetne ez másképp. S az is természetes, hogy a nyomozás során Emily és Reeve Sallis közel kerülnek egymáshoz, bár az egymás iránti bizalom teljességgel hiányzik kapcsolatukból.
Ugye már azt is tudjuk, hogy a történet szerves része a görög maffia, ami Sallis tágabb családjához  köthető, és Amber egyik tehetős ágyból a másikba vándorolt. Értsd a Salliséból a nagybácsijáéba, aki a helyi görög maffiavezér, tehát Emily nem veszélytelen dologra vállalkozott, mikor Ambert próbálja felkutatni.
És az első rész végére előkerül Amber. Akkor, amikor már mindenki lemondott róla, amikor mindenki halottnak hiszi. Ez volt a durranás, a csavar, a meglepetés, vagy nevezd aminek akarod, ami rávett arra, hogy a folytatását elolvassam.
Az Utolsó csók innen folytatja a történetet, s akárcsak az Első érintés, ez is két idősíkban játszódik. Egyrészt a történet jelene bonyolódik tovább, másrészt, akárcsak az előző részben, Emily most is visszaemlékszik Amberrel közös múltjukra, kellemes vagy éppen kellemetlen epizódokat elevenítve fel.
Miről szól ez a történet? Emily és Reeve Sallis kapcsolatáról, és természetesen Amberről. Meg egy barátságról. Egy olyan mérgező barátságról, amiben az egyik fél felismerte a másik gyenge pontjait és ezt kihasználva, saját érdekeinek megfelelően manipulálta, kihasználta, játszott vele. Egy olyan barátságról, amiből nem lehet kiszállni, meg nem történté tenni, elfelejteni. Aminek az utolsó utáni pillanata is arról szól, hogy a másikat tönkretegye, manipulálja, bűntudatot ébresszen benne. Hogy kicsoda, az majd a történetből kiderül. Szerintem ez a barátság a történet fő szála és minden más csak mellékes.
Ez egy erotikus történet, bár ami azt illeti, kevesebb benne a lepedőrongyonlás mint az előző részben – márcsak azért is, mert többnyire el sem jutnak az ágyig –, és több történést kapunk. Ezzel sajnos több lelkizés is együtt jár, amire nekem személy szerint nem volt ígényem.
Hogy kellett-e ez a második rész? Határozottan igen! Azért mert így teljes a történet, mert így kerülnek helyre a dolgok, s bár a könyv felénél már sejteni lehet bizonyos dolgokat, azért még mindig marad hely további meglepetéseknek. Ezzel a második résszel lesz teljes a kép, lesz mindenki számára világos, hogy mi és főként miért történik.
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a kevesebb lelkizéssel és néhol fölösleges visszaemlékezéssel a két kötetből egy, egészen jó, ütős dolgot lehetett volna kihozni. Így, ebben a két részes formájában néhol vontatott volt, vagy éppen túlságosan elmerült a parafíliák valamelyik formájának részletezésében egy-egy szexuális aktus során.
Az erotikus írások kedvelői szeretni fogják, azon túl pedig az ízlések és a pofonok…



Az előző rész:


Libri, 2017
First Touch, 2015