2017. július 6., csütörtök

Kristen Ashley - A motoros


Álomférfi 4



Tyra Masters annyi drámát átélt már, ami egy egész életre elég lenne. Most úgy néz ki, hogy végre rátalált a jó útra, és egy nyugodt élet vár rá. Ám ekkor találkozik álmai férfijával. A tetovált, izmos motoros tequilával kínálja, és olyan szexuális élménnyel ajándékozza meg, amelyről addig álmodni sem mert. De Tyra tudja, hogy nem a forró szex meg a tequila homályosítja el az ítélőképességét. Ez az a férfi, akire mindig is vágyott. A baj csak az, hogy sajnos ő az új főnöke is…


Gabo, 2017
Eredeti mű: Kristen Ashley – Motorcycle Man



Az Álomférfi sorozat negyedik, befejező része – az, amire nagyon sokan vártak, én is. Vártam, mert az előző három részből megismert szuperzsaruk után arra gondoltam, hogy most majd jön Tack a motorján és ez egészen más lesz, eltér majd a szerző által bemutatott sablontól.
Hát, nem tért el. Nem voltak szuperzsaruk, voltak helyettük szupermotorosok, tehát még több tesztoszteron, még több felsőbbrendűség és flegma. És még több használati tárgyként kezelt nő.
“Mivel türelmes vagyok, elmagyarázok neked még néhány dolgot. Például azt, hogy nem köthetsz meg egy olyan férfit, mint én vagyok. Azt nem teheted, Tyra. Ha megpróbálod, azon fogod kapni magad, hogy szélnek vagy eresztve.”*
S e mellett természtesen orosz maffia, drogok, az előző részekből már ismert szuperzsaruk és a szupernőik, valamint természetesen Elvira és a Cosmopolitan koktéljai. Meg szex. Sok-sok szex.
Ebbe a világba - a Chaos motorosbanda világába csöppen bele a mélységesen vallásos szülei életvitelétől hidegrázást kapó Tyra, aki már nem egy mai csirke. Mellesleg a sorozat egyetlen főhőse sem tizenéves, az ifjoncok megmaradnak a háttérben mellékszereplőként.
Tehát Tyra részt vesz egy motorosbulin, összejön a dögös bandavezérrel, szex után a pasi lapátra teszi, aztán két nappal később kiderül, hogy a fickó az új főnöke és reggel, éhgyomorra épp egy másik nőnek a torkán nyomja le a nyelvét. Mert ilyen a motorosok világa: szabadok, függetlenek, a hűség pedig nem igazán opció még az elkötelezett párok esetében sem.
A történet során betekintést nyerünk abba, hogy milyen egy motorosbanda belülről nézve. Megismerhetjük a tagok mentalitását, a szabályaikat, azt, hogy milyenek azon túl, hogy egy-egy böhömnagy motorral dübörögnek fel-alá. És megtudhatjuk azt is, hogy abban a konfigurációban a nők nem számítanak, ők csak ideig-óráig tartoznak egy-egy taghoz, ha ráuntak akkor annyi neki.
Tyra és Tack (született Kane Allen) természetesen vonzódik egymáshoz, össze is jönnek, bár Tyra nem igazán tudja elfogadni azt, hogy a férfi (vagy bárki más) megmondja neki, hogy mit csináljon és/vagy rákényszerítse az akaratát. Ezért többször is megpróbálja bedobni a törölközőt és szakítani a motorosvezérrel. Ebből az elhagyom-maradok játékból is kicsit sok volt.
“El kell fogadnod, amit adok, Vöröske. Nem fogsz felmondani. Nem fogsz eltűnni. Ott leszel, ahol én akarom, azt teszed, amit mondok neked, és meghallgatod, amit mondanom kell, mert ha nem, akkor megtalálom a módját, hogy rávegyelek.”*
S hogy a dolgok tovább bonyolódjanak, Tackhez költözik két kamasz gyermeke (mindketten imádják Tyrát az első pillanattól, mert hogy is lehetne ez másképp) és megjelenik a színen a mocskos szájú, hiszterikus ex-feleség, Naomi is, aki a bajkeverésen túl némi anyagi juttatás ellenébe még gyermekeiről is hajlandó lenne lemondani.
Többet vártam a történettől. Szó se róla, szórakoztató volt olvasni, ahogy Tyra és Tack be-beszólogat egymásnak, mert azért Tyra sem volt egy templomajtó, de ezen túl semmi más nem volt ami miatt esetleg az újraolvasósok közé sorolnám a könyvet.
A történet nagy része tele van az élet nagy dolgairól valamit múltbeli történésekről szóló monológokkal. Dagonyázás a boldogtalan gyermekkor és múlt emlékeiben olyan magyarázom a bizonyítványom módon – már amikor épp nem szexelnek. Ó, és “bébi”-vel, számszerint 224-gyel, ami mellé még jön a cuki, az aranyos és az édesem. És ezek nagy része (az édesem kivételével) a macsó motorostól származik, akinek az ereiben nem is vér folyik hanem tesztoszteron és a felsőbbrendűségénél csak a nagyképűsége nagyobb. Ez a Tack nem az előző részekből megismert férfi. Igen, ez a sorozat macsó férfiakról szól, de itt a szerző annyira túlzásba vitte, hogy Tack egy sztereotípikus agyontetovált, agresszív izomagynak jön le, Harleyval a lába között. Tyra pedig meglehetősen határozatlan abban, hogy elhagyja-e vagy sem, bár amilyen erőszakosan nyomul a fickó, a lelépés nem igazán opció.
S természetesen ott a történet és a sorozat méltó lezárása, az univerzális happy end, amikor a sorozat valamennyi szereplője, valamennyi előző részben megismert szuperzsaru plusz szupermotorosok serege ismét akcióba lendül a szervezett bűnözés, ez esetben az orosz maffia ellen. S ha már olyan jól együttműködtek a közös ellenség kiirtásában, akkor miért is ne lenne egy nagy, közös buli is a végére – annyira kellett oda ez a habos-babos megoldás, mint döglött lónak a patkó.
Voltak olyan epizódjai a történetnek, melyeket nem is értettem, hogy miért kerültek oda. Símán ki lehetett volna hagyni, mert nem osztott-szorzott a cselekmény szempontjából. Ilyen volt, például a nagynéni-nagybácsi látogatása. Igaz az alezredes (micsoda véletlen!!) nagynéni az egyetlen szimpatikus szereplő a történetben, nekem legalábbis ő lett a kedvencem, de az ő karaktere akár ki is maradhatott volna.
A kedvencem továbbra is a sorozat első része marad. Ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert bár a történet ígéretes volt, de a kivitelezés nagyon felületesre sikerült. Néhol már-már gicsesnek mondható az, ahogy az izomagy Tack (bár a beceneve szerint vágnia kell az eszének) gügyög szerelmének, addig a pillanatig, amíg a nő azt teszi amit ő akar. Mert ha nem, akkor leordítja a fejét. S mindenki másét is, aki ellent mer mondani neki.
Kiszámítható, semmi extra csavar, semmi meglepetés. Nekem ez egyszerolvasós marad, de természetesen az ízlések és a pofonok.

 * Kristen Ashley  - A motoros, Gabo, 2017

A sorozat előző részei a Gabo Kiadótól: 


1. A titokzatos Ő, 2015
Mystery Man

2. A vadember, 2015
Wild Man

3. A nyomozó, 2016
Law Man