2017. március 3., péntek

Johanna Lindsey - Ha magadba bolondítasz

Egyetlen párbaj még becsületbeli ügy, na de három… Ez már gyilkossági kísérlettel is felér! Mivel a felvilágosult társaságot felháborítja az efféle felelőtlen viselkedés az ifjú nemesek körében, a régensherceg azt az utasítást adja Robert Whitworthnak, Tamdon grófja örökösének és Lord Dominic Wolfe-nak, vitájuknak úgy vessenek véget, hogy a két családot házasság révén egyesítik. Amelyik család nem hajlandó engedelmeskedni a parancsnak, az elveszíti a földjeit és a címét.
Whitworthnak tetszik az ötlet, hogy Brooke nevű leányát elküldje az ellensége távoli birtokára. Tudja jól, hogy a Farkas nem fogadja majd el menyasszonyául a lányt, ezért elveszíti a vagyonát és rangját. A Farkas azonban eltökélte, hogy elriasztja a Whitworth lányt. Mivel párbajjal már nem törhet a gyűlölt ellenfél életére, azzal is megelégedne, ha a férfi elveszíti a földjeit és a címét. Ám arra nem számított, hogy az ellenfele húga ennyire találékony és állhatatos lesz.
Brooke Whitworth régóta álmodozik az első londoni szezonjáról, mert olyan férjet akar találni, aki messzire viszi szeretetlen családjától. Ehelyett azonban a yorkshire-i lápvidékre küldik, hogy keljen egybe egy rejtélyes nemessel, akinek a családját átok sújtja, és aki háromszor is megkísérelte megölni a fivérét. Ám a szívében nincs helye a félelemnek – ez a férfi jelenti számára a szabadulást. Azért is magába fogja bolondítani!


Gabo, 2017
Eredeti mű: Johanna Lindsey – Make Me Love You, PocketBooks, 2016, Gallery Books, 2016



Azóta várom ezt a könyvet, mióta hetekkel ezelőtt felröppent a hír, hogy a kiadó újabb Johanna Lindsey könyvvel rukkol ki, sőt bele is lehetett kukkantani a megjelenésre váró műbe.
A szerzőt a Malory család sorozaton keresztül kedveltem meg, bár nem mondanám, hogy a hosszan tartó sorozat valamennyi részét szerettem – épp a 12. része fog hamarosan angol nyelven megjelenni –, de legalább felét igen (kedvenceim James és Anthony Malory), csakúgy mint a szerző Sherring Cross trilógiáját, vagy a Locke család sorozatát. De azt sem mondhatom el, hogy valamennyi, magyar nyelven megjelent művét elolvastam már. S ígéretet sem teszek, hogy ez valamikor be fog következni.
Nos, ez egy igazi kalandos, csavaros Johanna Lindsey-féle klasszikus romantikus történet volt, amiben lényegében semmi sem az aminek látszik. Tehát nem is szabad találgatni, hogy hogyan kerülnek a helyükre a dolgok, természetesen a nyilvánvaló végkifejleten kívül, hiszen mindenki számára világos már indulásból, hogy a kényszer hatására kötendő házasság szerelemhez vezet a két főszereplő között. Csakhogy úgy a szerelemhez, mint a házassághoz, hosszú és kalandos út vezet, bár ez időben csupán három hetet jelentene. Talán túl kalandos, túl sok kisebb-nagyobb történés, ami mintha csak azért lenne ott, hogy teljen a papír, legyen még egy csavar a történetben, aztán egy idő után annak a kis (vagy nagy) történésnek van egy következménye és fellélegzel, hogy no, mégsem volt az fölösleges.
A két főhős, Lady Brooke Whitworth és Lord Dominic Wolfe szerethető, vicces az igyekezetük, ahogy mégiscsak szabadulni próbálnak az előnytelen helyzetből, bár tudják, hogy erre nem igazán lesz lehetőség. Azt viszont nem pontoztam hogy olyan szájbarágósan aknázta ki Dominic családneve adta lehetőséget (wolf magyarul farkast jelent – az angol nyelvvel hadilábon állók számára mondom), és farkas farkas hátán volt a történetben – festményen, legendában, családi történetben és egy idő után családi kedvencként is.… És természetesen volt egy kövér macska is, mert miért is ne lett volna.
Azt azért jó lett volna eldönteni indulásból, hogy Dominic húgát, aki miatt lényegében az egész nagy kavarodás, párbajozás és gyűlölködés történt, tulajdonképpen hogy hívják: Eloise-nak vagy Ellának? Mert mindkét néven hivatkoznak rá, ez nem a fordító hibája, az eredeti angol szövegben is így van – először a Goodreads-en olvastam, még a magyar nyelvű megjelenés előtt, mikor ajánlót kerestem a könyvhöz, és olvasáskor kiderült, hogy ez bizony így van. 
Miután szépen és hosszan elhúzza a három hét történéseit, kezdve a régensi futár által hozott házasodási utasítástól egészen az utolsó pillanatban lefújt házasságkötésig, az utolsó oldalakon pörög fel igazából a történet, mikor minden a helyére kerül, bár nem úgy, ahogy eredetileg elgondoltam. S teszi ez olyan stílusban és iramban, mintha beleunt volna a cselekmény szövögetésébe és akkor most cakk-pakk legyen vége.
Úgy tudom önálló történet, de olvasása után azt gondolom, hogy valamikor a jövőben ennek lehetnek kapcsolódó történetei, mert bőven van miből folytatni. Az biztos, hogy a szerző következő, angol nyelven megjelenő könyve a Malory család sorozat 12. része lesz, tehát semmilyen kapcsolatban nem áll ezzel a történettel.
Összességében egy szórakoztató klasszikus romantikus olvasmány volt, szerethető és kevésbé szerethető szereplőkkel, bár kissé zsúfolt a történéseivel. Nem kell komolyan venni, nem kell túl sokat várni tőle… meg az ízlések és pofonok