2017. február 7., kedd

Homonnay Gergely - Puszi, Erzsi!

A világ macskaszemmel


Erzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos – többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.
Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.
Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.”
Erzsébet Fenevadova

     Libri, 2016

Grumpy Cat
“A boldogság ott kezdődik, amikor azt csinálsz, amit akarsz, és nem azt, amit mondanak!”
Erzsébet Fenevadova

Macskák, kutyák, jegesmedvék, stb., állatok, akiket a sajtó felkap, amikor épp pang a politika vagy a bulvár, vagy akiket pont gazdáik állhatatossága tesz híresekké a közösségi oldalakon. Több ilyen híres-hírhedt állat van, ha csak a macskákra gondolunk, mindjárt ott van Grumpy Cat, aki már többmillió dollárt keresett tartójának csupán azzal, hogy durci pofázmánya van, Larry, a Downing Street 10 macskája, akinek brit főegerészi státusza túélt egy kormányváltást meg a brexitet, vagy Jordan, az Edinburgh-i Egyetemi Könyvtár macskája, akinek fényképes könyvtári igazolványa volt, és akit tavaly júliusban egy egész egyetem keresett a portástól a rektorig.
Akkor miért ne lehetne egy magyar macskaceleb is?
Ő az, Erzsébet Fenevadova, az Elnök Asszony. Miért Elnök Asszony? Mert jelölteti magát a választásokon, közösségi oldalon is így kell keresni: Erzsi for President. S akkor ő majd megmutatja, hogyan is kell a dolgokat intézni.
Felsőbbrendű, lekezelő, bosszúálló, kritikus és módfelett vicces. A Díva – így, nagy d-vel. Tonhal-zabáló Díva. Más szóba sem jöhet.
Akik a közösségi oldalon követik – mert természetesen Facebook oldala is van – azoknak ismerősek azok a történések, melyeket méltatlan szolgájának, Gergelynek tollba mondott. Mert ugye egy budai úrinő – ahogy magát szereti emlegetni –, nem maga írja meg a memoárját, hanem tollba mondja titkárjának.
Honnan a könyv címe? Ismétlem magam, de akik tudják kicsoda Erzsébet Fenavadova és a közösségi oldalon is követik élete mozzanatait, azok már tudják, hogy minden hozzászólás után “Puszi”-val kell elköszönni tőle. Ezt az udvariassági gesztust megköveteli mindenkitől, róla azonban nem mondható el hogy udvariasan viselkedne, úgy senkivel. Csak. Mert ő egy felsőbbrendű lény, ahogy ezt a környezete tudomására is hozza valahányszor csak alkalom adódik rá. S alkalom az van bőven, talán túl sok is, de hát ez nem újdonság egyetlen macskatartónak sem. Ők nagyonis jól tudják, hogy a macskatartó-macska konfigurációban mindig a macska a nyertes, legyen az celeb, vagy szabadszellemű kuka-búvár. Erzsébet mindjárt a könyv elején megmutatja kinek hol a helye, tévedés ne essék:

“Egy dolgot már az elején tisztázzunk: 
én az oroszlánnak vagyok a rokona, 
ti pedig a majmoknak. 
Így tessék olvasni ezt a könyvet!
Puszi, Erzsi!” 
                                       Erzsébet Fenevadova

Szórakoztató történet, melyet – a bevezető kivételével – maga Erzsébet mesél el, kezdve az örkbefogadása pillanatától… Bocsánat, rosszul mondom. Szóval, attól a pillanattól amikor a-még-nem-Erzsébet macskakölyök kiválasztotta magának Gergelyt és az exet, egészen a mindennapi apró-cseprő történésekig, vagy épp olyan fontosakig, mint például az Elnök Asszony nem létező szexuális élete vagy az ivartalanítás a cicászaton.
A történetben nemcsak Erzsébet eljövendő elnök asszonnyal ismerkedhetünk meg, hanem Gergellyel, mint macskatartóval is… természetesen Erzsébet szemén keresztül, minek következtében Gergely egy szerencsétlen balek benyomását kelti, akit a macskája úgy vág át, ahogy az úrinői kedve diktálja. Nem tudom mennyi a valóság és mennyi a fikció a leírtakban, de a dolgok pillanatnyi állása szerint az egyeduralkodó a csak méltatlan szolgaként emlegetett Gergely életében és a lakás teljes egészében maga Fenevadova és ő nem igazán ereszti ami az övé. Esetleg némi “riomáré” tonahallal (raklapnyi mennyiség) megvesztegetve ideig-óráig talán hajlandó lenne tolerálni a területére betévedőket... mondjuk néhány percre.
Nincs értelme ezt tovább ragozni, ezt a könyvet el kell olvasni, mert szórakoztat, mert minden volt és jelenlegi macskatulajdonos pontosan tudni fogja, hogy a viccesen leírt történések nagyon is valós eseteket takarnak, bár nem hinném, hogy minden macska időnként kognitiv disszonanciában szenvedne. Az ilyesmi csak a különlegesek kiváltsága. Az olyanoké mint Erzsébet. Lehet a következő könyvre egy disszociatív személyiségzavart is produkál, vagy egy Tourette szindrómát, bár ez utóbbira talán Gergely lenne a befutó, természetesen Erzsébet miatt.

U.i.: Kedves Elnök Asszony, azt hallottam, hogy készül második könyved is. Ugye NEM felnőtt színező?
Puszi, Betonka