2016. november 26., szombat

Mia Sheridan - Stinger - A Skorpió fullánkja

A szerelem csillagjegyében 3


Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni. 
Ám egyszer csak találkozott Vele… 
Carson Stinger semmilyen szabályt nem tart be, csakis a sajátját. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozva mit sem törődik vele, hogy mit gondolnak róla mások. Egyik napról a másikra él, cél és terv nélkül. Tudja, mit akarnak tőle a nők, és azt hiszi, csupán ennyit is tud nyújtani nekik. 
Ám egyszer csak találkozott Vele… 
Miután a sors arra kényszerítette őket, hogy összezárva töltsenek el néhány órát, mindketten megváltoznak. Ám két olyan ember számára, akiknek találkozniuk sem lett volna szabad, lehetetlen felülemelkedni a teljesen különböző valóságuk határain. 
Legalábbis egyelőre…

Könyvmolyképző, 2016
Eredeti mű: Mia Sheridan – Stinger, 2013


“Az élet vad dolog”

Az első könyvem  a szerzőtől. Amikor a haverina a markomba nyomta, hogy olvassam el – ő nagy rajongója a szerzőnek –, fogalmam sem volt, hogy ez egy sorozat része, sőt az első két részét láttam is annak idején a haverina polcán és határozottan visszautasítottam a kölcsönzési ajánlatot.
Valójában azért kezdtem bele, mert nem akartam megbántani az illető hölgyet, aki lelkesen ajánlotta és kölcsön is adta nekem. Valamiért mindig azt gondoltam, hogy ezek olyan “nyálas amcsi tini”-könyvek és kellemesen meglepődtem, hogy nem. Kedvencem nem lett sem a könyv, sem a szerző és nem fogom most letenni a nagyesküt, hogy Mia Sheridan valamennyi könyvét elolvasom, de ez mindenképpen megért egy próbát és lényegében az olvasásra szánt időt sem sajnálom.
Ez egy modern szerelmi történet, és ahogy a Goodreads-en olvastam, önálló történet, tehát semmiről nem maradtam le, mert nem olvastam a sorozat első két részét. S bizony nem is egy szokványos, nyálas szerelmi sztori. Alapból piros pont, amiért nincs benne kőgazdag milliomos, sem elviselhetetlen lelki terheket cipelő szereplő, aki személyiségzavarát a másik fél náspágolásával vagy kötözésével élné ki. A két főszereplő közönséges halandó, csupán a fiatal férfi foglalkozása adja meg a dolgok pikantériáját.
Grace Hamilton és Carson Stinger, a két főszereplő, Las Vegasban ismerkedik meg – véletlenül. Minketten szakmai konferenciára érkeztek, ugyanabban a hotelben szálltak meg és miután szabályosan egymásba botlanak, néhány perc múlva a felvonóba ragadnak több órára. A dolog pikantériája az, hogy ketten két különböző konferenciára érkeztek: Grace a joghallgatókéra, hisz ügyvédnek készül és határozott ütemterv szerint éli az életét, Carson pedig a Felnőtt Szórakoztatóipari Konferenciára… ő ugyanis pornó-színész. Na ezt add össze: a pornóipar konferenciát szervez!
A kémia működik kettejük között, de egy viszonylag rosszul végződött hétvégi románc után útjaik elválnak, reményeik szerint örökre.
A továbbiakban felváltva mesélik el hogyan alakul az életük egészen az öt évvel későbbi véletlenszerű találkozásig – szintén Las Vegasban, ahol mindketten dolgoznak. Lényegében az egész történetet felváltva mesélik el, tehát a szerző megspórolt magának és nekünk egy könyvet, mindkét fél gondolatait megismerjük, nem kell várni egy esetleges újabb kötetre.
Kellemesen csordogáló, néhol humoros beköpésekkel, helyenként érzéki jelenetekkel tarkított történet, ami mindenkinek másról és másról szólhat, mert sokkal több van benne mint amennyit a fülszöveg elárul, de ha valamennyi részletét elmesélem, akkor meg minek elolvasni?


“…– Hmm – sóhajtottam fel. – Miért hívsz Tündérmókusnak? – döntöttem még inkább oldalra a fejemet mosolyogva. Imádtam a bőrömön érezni az ajkát.
Kicsit megtorpant, mire szembefordultam vele. Kérdő tekintettel néztem rá, miközben az ő szemében melegség tükröződött. Elgondolkodva pillantott rám.
– Kiskoromban folyton mókusokat kergettem a nagyi kertjében. Amikor sikerült megfognom egyet, és megmutattam neki, azt mondta, hogy igazából biztos egy tündér, aki örömet akart nekem szerezni.
Halovány mosollyal kifújta a levegőt. Nekem elakadt a lélegzetem, és minden szónál egyre gyorsabban vert a szívem.
– Amikor megkérdeztem, hogy tud egy tündér mókussá változni, azt felelte, hogy valahányszor az ember boldoggá akar tenni valakit, azzá tud válni, amit a másik igazán szeret. De úgy, hogy közben nem szűnik meg önmaga lenni. Grace, rólad első látásra tudtam, hogy tündér vagy. Próbáltam úgy tekinteni rád, mint egy sima makacs mókusra, de egyszerűen ragyogtál. Végig ragyogtál annyi éven át, és most is. Úgy, ahogy csak a tündérek tudnak.”
(Mia Sheridan – Stinger – A Skorpió fullánkja, Könyvmolyképző Kiadó, 2016)


 A sorozat magyar nyelvű részei:

1. Leo
Könyvmolyképző, 2015
Leo

2. Leo esélye
Könyvmolyképző, 2015
Leo's Chance



 További részek angol nyelven:


4. Archer's Voice, 2014
Archer hangja címmel tervezi a Könyvmolképző Kiadó megjelentetni - majd észrevesszük mikor

5. Becoming Calder,  2014

6. Fiding Eden, 2014

7. Ramsay, 2016