2016. március 2., szerda

Mira Sabo - Amíg kinyílik a szemünk

"Ez nem egy rózsaszínű lányregény, ha arra számítottál, helyezd vissza a polcra, és felejtsd el! Ha mégis kinyitottad, akkor már csak egyet tanácsolhatok: vegyél ki szabadságot, kapcsold ki a telefonodat, és maradj egyedül!
Szenvedélyes szikrázás, pimasz őszinteség egy mindent elsöprő kínkötelékben és végül letaszítottság, a valóság létlejtőjén. Fehérgallér és hivalkodás, kozmetikázatlanul. Izgalom, erotika, titkok, luxus. Az alvilág összefonódva az ország rejtélyes, leggazdagabbjaival, mocskos magánéletük, különös szokásaik egy gyönyörű lány életútján át, szexszel ízfokozva.
Olvasol vagy lemaradsz?"

MŰVELT NÉP, 2016
KALLIOPE, 2015

Két borító, két kiadó, ugyanaz a könyv kevesebb mint fél éven belül – ha jól emlékszem. Nos, az írónő tudja a háttérdolgokat és azt, hogy miért kellett – vagy akart – kiadót váltani. Ezt azért érzem szükségesnek elmondani, mert már többször is hallottam a kérdést, hogy akkor ez most ugyanaz vagy a folytatás. Tehát ugyanaz.
Dobhatjátok a követ, az utcaszegélyt, a karácsonyról maradt beiglit, de ez akkor sem akkora durranás, mint ahogy a fülszöveg beharangozza. Az egyetlen igaz dolog belőle, hogy nem egy rózsaszínű lányregény, de hogy vegyek ki szabadságot és kapcsoljam ki a telefonom? Ezért? Na ne vicceljünk! Tizenkettő egy tucat, számtalan ilyen tematikájú írás van, ez annyiban különbözik, hogy magyar szereplőket használ magyar környezetben. Ha azzal akart befutni, hogy majd nagy, mellveregető magyarságunkból fakadóan ájuldozni fogunk a könyvtől, szerintem ez egy kicsit mellément. Én az biztos, hogy nem feküdtem ki tőle. De legalább nem lehet a fordításra és a fordítóra kenni a dolgokat.
A többnyire Magyarországon (Budapesten) játszódó történet kisebb fentartásokkal hihető, akár igaz is lehetne. Piszkosul gazdagék, “én vagyok a világ közepe és ti mind szemetek és alattvalóim vagytok” családjába becsöppen egy liba – másként nem lehet nevezni azt a nőt, aki a sokadik verés után sem tudja, hogy a bosszú hidegen jó és jobban jár, ha sértett önérzetét és nagy száját mélyen elássa, amíg a megtorlást meg tudja valósítani. Nem akar ő oda bekerülni, de nem is nagyon szabadkozik a luxus ellen, amíg azt hiszi ez isteni ajándék. A piszkosul gazdagék és a konjunktúra áldozata és siránkozik sokszáz oldalon keresztül.
A történet szépen keretbe van foglalva, az író találkozik a hölggyel, aki elmeséli neki ezt az egész mizériát, majd a végén jön az ígéret az író részéről, hogy majd, esetleg, alkalomadtán folytatása is lesz a történetnek. No, ez eddig rendben is volna, csakhogy a történetben vannak olyan részek amiről a hölgy (aki mesél és főszereplője a könyvnek) nem tudhat, mert nem volt ott, tehát nem mesélheti el – például a férje svájci legénybúcsúja, s ez csak egy példa volt a sok közül. Akkor, hogy is van ez?
Bár lehet lesznek olyanok, akik ezt a történetet készpénznek veszik, de ez akkor is fikció. Azt sem értettem, hogy a beharangozóban minek kellett olyan nagy feneket keríteni a korrupciónak meg a fehér galléros bűnözésnek. Mondott valami újat valaki számára? Vagy a drogok… bocsi hölgyem, nem csak a gazdagok és a hivalkodók drogoznak és az, hogy valakinek eltér a szexuális preferenciája attól, amit a statisztikai átlag vall magáénak, az az illető magánügye és azért nem kell elítélni, sem szexuális perverziónak címkézni.
Nekem ez a könyv a “futottak még…” kategorába sorolódott, újraolvasni nem tervezem… de hát ízlések és pofonok.