2016. március 6., vasárnap

Liz Tuccillo - Hogyan legyünk szinglik

Julie egy New York-i könyvkiadóban végzi unalmas munkáját, a hétvégéi sem túl szórakoztatóak, és egy rémesen sikerült pasizós buli után úgy határoz, itt az idő tisztába tenni a magánéletét. Mivel kap egy szuper lehetőséget, végigutazza a világot, és megnézi, hogyan élnek máshol a párkereső nők, hogy élményeiből könyvet írjon. Négy szingli barátnője otthon asszisztál a projekthez, és istápolják egymást a világutazó Julie helyett is.
A barátnők hétköznapi, negyven év körüli nők – a lombikbébiprogrammal kacérkodó Ruby, az éppen önmegtartóztató életre esküdő Serena, a tökéletes pasit kereső Alice és a kétgyerekes Georgia, akit otthagyott a férje – viccesen-komolyan próbálják visszaterelni életüket a „rendes" kerékvágásba. 
Szerelem Balin, romantika Rióban, szex egy kolostorban, randik, szakítások-békülések, egy válás, a barátság ereje, kis és nagy szerelmek, és az örök kérdés: hol az igazi boldogság?

Erawan, 2016
Eredeti mű: Liz Tuccillo – How to Be Single, 2008

Ez nekem nagyon nem jött be, de hát ízlések és pofonok...
Első sorban azért nem, mert nagyon a Szex és New York-ra hajazott, de még egy napon sem szabad említeni azzal, nemhogy egy mondatban. Ezt nem azért mondom, mert a cselekmény fele New Yorkban játszódik – az a fele ami nem épp Julie utazásáról szól.
A Hogyan legyünk szinglik nem arról szól, hogy hogyan tegyük lapátra az idegesítő aktuális pasinkat és arról sem, hogy mit kezdhetünk magunkkal és a szingliségünkkel, hanem öt kétségbeesett nő rohanása egy-egy farok után, teljesen mindegy milyen pasi van a folytatásában, csak legyen. Cím és fülszöveg alapján teljesen másra vártam, jobbra.
    Öt barátnő, öt állandó alakulásban levő történet. A középpontban Julie áll, akit a kiadója finanszíroz, hogy könyvet írjon arról, hogy a különböző országokban élő emberek – többnyire nők – hogyan élik meg az egyedülálló státuszt. Ezért körbeutazza a Földet, s ha épp nem valamelyik barátnője csatlakozik hozzá, akkor a Párizsban felszedett nős szeretője. S ha épp nincs vele a pasija akkor miért ne próbálna ki másokat is. Például Rióban: ha Georgia barátnője 500 dolláros órabérért kibérelt egy férfiprostituáltat magának, akkor ő sem maradhat le, lehúz egy menetet az egyik klub biztonsági őrével, tiszta ingyér. Kicsit sem lelkesített az, ahogyan minden egyes helyszínen, mindekitől aki hajlandó volt szóba állni vele ugyanazokat a dolgokat kérdezte – az egésznek antropológiai kutatás-szaga volt és kicsit sem szórakoztatott.
A könyv szerkezete sem igazán jött be. Nem fejezetekre, hanem számozott szabályokra van osztva (11 van belőlük), minden szabály felér egy-egy közhelyes életvezetési jótanáccsal. Még mindig rendben lenne, ha egy szabályon belül nem lenne az állandó ugrálás a helyszínek és történetek között: hol Amerikában vagyunk valamelyik barátnő történetében, hol Julie épp aktuális helyszínén (Párizs, Róma, Rió, Sydney, Bali, Kína, és így tovább) és ez többször ismétlődik egy részen belül is. Ha nem figyelsz fogalmad nincs épp hol vagy, kinek a történetében és miért.
Azért néhány dologgal maradtam belőle, igazolandó amit már amúgy is mindenki tud:
– soha semmit nem szabad biztosra és örökérvényűnek venni
– az amerikai nők megsértődnek, ha a szemükbe mondják, hogy nincs büszkeségük
    – a cölibátust fogadó ilyen-olyan spirituális szekta-vézér tulajdonképpen egy szex-guru
– a swinger-klub a sátán munkája, de nős férfi szeretőjének lenni rendben van.
– idős nő-fiatal pasi kombináció ugyanannyira rendben van mint az öreg pasi-fiatal nő kombó, ha a kapcsolat koros tagja megleletősen vagyonos.
    – keleti kultúrákban a házasság még mindig biznisz és a házasulóknak kevés beleszólásuk van.

Film is készült belőle – már vetítik a mozikban, meg lehet nézni –, főszerepben a friss Aranymálna díjas Dakota Johnsonnal. Nem ment neki egy korához közel álló nő megformálása, hogy lesz a 40 körülivel? Bár lehet a filmben fiatalt csinálnak belőle, ahogy az öt barátnőből is csak négy maradt a filmvászonra.