„Amanda Quick
első regénye pár hét leforgása alatt a sikerlisták élére került. Legújabb,
tizenkettedik könyve már megjelenése napján elfoglalhatta az előkelő első
helyet. Méltán.”
The
Guardian
Imogen
Waterstone hosszú évek óta bosszút forral barátnője gyilkosa ellen. Nagybátyja
halálával váratlan lehetőséghez jut: csapdát állíthat ellenfelének.
Elhíreszteli, hogy az örökség részeként a tulajdonába került egy térkép is,
amely felbecsülhetetlen értékű ókori kincs nyomára vezet. Arra számít, hogy a
gyilkos expedíciót szervez a színarany pecsétnyomó felkutatására. Imogen
reményei szerint arra majd csak az út végén – amikorra ellenfele minden pénze
elúszott – derül fény, hogy a kincs sohasem létezett.
A terv
végrehajtásához azonban segítségre van szüksége. Segítőtársul a híres
felfedezőt, Colchester Earljét szemeli ki. Ám a férfi, akinek múltja
botrányoktól sem mentes, visszautasítja a lány kérését. Épp ő adja a nevét
ehhez az őrültséghez? Ő, aki hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy a kincs
nem létezik!
Nem
létezik?
„Kaland és
szenvedély humorral fűszerezve, ahogy azt Amanda Quicktől már megszokhattuk.
Újabb remekművet tart kezében az olvasó.”
Romantic Times
Maecenas,
1997, 2004, 2015
Eredeti mű:
Amanda Quick – The Mischief , 1996
Amanda Quick
több könyvét is olvastam az elmúlt években, ez valahogy kimaradt eddig, pedig szem előtt volt. Azért kaptam gyorsan elő, mert egy esti beszélgetés
alkalmával több ismerősöm is nagyon pozitívan nyilatkozott róla és kiváncsívá
tettek. S ha már kétszer is volt utánnyomás az évek folyamán...
Rossz nem
volt, az biztos, de nekem valahogy nem lett kedvenc. Ennek ellenére el tudnék
képzelni egy filmesített változatot, ahol betegre nevetném magam, mert helyzeti
humor van benne bőviben.
Kőszívű
Colchester és Illentlen Imogen… többet nem is nagyon kellene mondani a két
főszereplőről, bemutatja őket a Társaság által rájuk akasztott gúnynév. Társaság alatt értsd a 19. századi Anglia
krémjét, puccos családfával és tömény sznobériával. Csakhogy ennek a
Társaságnak a látszat a fontos és nem az igazság. Kőszívű, mert nem szeret senkit,
egyáltalán nincsenek érzelmei, semmilyenek – és Illetlen, mert a Társaság
szemében kompromitálva volt egy nős férfi által,aki ráadásul a barátnője férje
volt.
Szóval
Illetlen Imogent és Kőszívű Colchestert a rég letűnt zamari kultúra szeretete
és tanulmányozása köti össze. Mellesleg ez egy kitalált, sosem létezett
kultúra, bár Tibetben van egy Zamar nevű város, a zamar pedig egy héber eredetű
szó, jelentése isten dicsőítésére írt dal - nem én mondom, hanem a gugli meg a Wikipédia.
De vissza
Imogenhez és Colchesterhez… aki természetesen egymásba szeret, leleplez néhány
csalót és gyilkost, megold egy sosem létezett rejtélyt. Nagyon jól felépített
karakterek és rajtuk keresztül remek bemutatót kapunk a Társaság
felszínességéről és a felszín alatti valóságról. Bár Imogent néha megráztam
volna felszínessége, akaratossága, naivitása és makacssága miatt, ha másmilyen lett volna, nem
annyira élvezetes olvasmány a könyv (akkor is egy liba, de ne mondd senkinek). Méghogy, szegény, ideggyenge Colchester!
A történelmi romantikus regények rajongói szeretni fogják, bár - szerintem - eddig már valamennyien olvasták, csak én kullogtam hátul, mint egy farok. Szivesen megmutattam volna az angol kiadás szemet gyönyörködtető borítóját is, de azonos ezzel, talán a kék egy kicsit sötétebb, tehát pont ennyire semmitmondó.